Demokrácia?!

- kolozsvári diákok politikai kultúrájának elemei -

 

1. Bevezető

            Tanulmányunk a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen tanuló magyar és román diákok politikai kultúrájának néhány aspektusát hivatott bemutatni, egy kérdőíves adatfelvételből kiindulva.

 

1.1 Mi a politikai kultúra?

E kutatási téma a kelet és közép-európai rendszerátalakulások nyomán tett szert különös aktualitásra. Ralph Dahrendorf 1990-ben felmelegíti az Annales Iskola jól ismert tételét, miszerint a történelmi változás különböző dimenzióinak más-más "ideje" van                  (Dahrendorf, 1990). A politikai eseménynaptár változik legdinamikusabban. Viszonylag gyors ütemű lehet a gazdasági változás is. Ezekkel szemben a tömeges hitek, érzelmek, vélekedések, más szóval a mentalitások meglehetős inerciával rendelkeznek. Dahrendorf sokat idézett prognózisa a következő: a politikai-jogi rendszerátalakulás hat hónap alatt megtörténhet, vagyis a szabad választások utáni első parlament (amennyiben erre a politikai akarat megvan) képes fél év alatt megteremteni a demokrácia és a piacgazdaság jogi keretfeltételeit. A gazdasági átalakulás is végbemehet hat év alatt. Ezzel szemben ahhoz, hogy egy, a demokrácia zavartalan működését aládúcoló politikai kultúra (civic culture) kialakuljon, ahhoz már legalább hatvan év, egy emberöltő szükséges. Elgondolkodhatunk azon, hogy a prognózis első és második kijelentése mennyire helytálló. Egyvalami azonban biztosnak tűnik. A prognózis harmadik része, amit a tranzitológia sietve magáévá tett, még ha a hatvan évet nem is vette mindig komolyan, jó időre kutatási témát biztosított a régióban tevékenykedő politikai szociológusoknak.

Individuális beállítódások, avagy kollektív tudáskészlet. A politikai kultúrával kapcsolatban két módszertani kérdést szeretnénk tisztázni. Elsőként, hogy a politikai kultúra individuális beállítódások eredője, avagy kollektív tudáskészlet. Az első, nagyon erős tradíciót képviseli Almond és Verba munkája. (Almond - Verba,1963). Szerintük a politikai kultúra: a politikai rendszer egészével, annak input és output objektumaival valamint az énnel, mint politikai szereplővel szembeni (kognitív, affektív és evoluatív) egyéni beállítódások egy adott népességre jellemző megoszlása. A "mi a politikai kultúra" kérdésre egy mátrix segítségével válaszolhatunk, amelynek oszlopai az egyének politikai beállítódásainak dimenzióit (rendszer egésze, specifikus intézmények, saját szerep), soraiban pedig a beállítódás típusait (kognitív, érzelmi és értékelő) találjuk Ha egy népesség politikai kultúráját le akarjuk írni "egy ilyen mátrixot töltünk ki a népességet jellemző hiteles adatokkal" (Almond - Verba, 1997: 25). Oskar W. Gabriel nyomatékosítja, hogy a politikai kultúrát nem csak az egyes beállítódások népességen belüli egyszerű megoszlása jellemzi, hanem az is, hogy mennyire eltérőek az egyes társadalmi és demográfiai csoportok vagy etnikumok politikai orientációi. (Gabriel, 1997). Ennek alapján beszél homogén és fragmentált politikai kultúrákról. Az elsőben a politikai beállítódások, (és itt leginkább a rendszer egészére vonatkozókat kell kiemelni) hasonló megoszlást mutatnak a népesség egyes kategóriáiban. A fragmentált politikai kultúra ezzel szemben azt jelenti, hogy az egyes csoportok képtelenek a legalapvetőbb politikai elvek és intézmények feletti konszenzusra. Almond és Verba felvetésének óriási előnyei, hogy jól operacionalizált, survey technikával mérhető, és lehetővé teszi az összehasonlítást.

            Egy másik értelmezés szerint a politikai kultúrát nem az egyéni beállítódásokban kell keresnünk, hanem egy közösség kollektív tudáskészletében. Vagyis a politikai kultúra közösen osztott kulturális, magatartásbeli mintákat, konfliktuskeresési stratégiákat jelent (Körösényi 1997). Az ilyen típusú felvetések azzal érvelnek, hogy a politikummal szembeni beállítódásokat nem írhatjuk le pusztán individuál-pszichológiai síkon, hisz a történeti-politikai tapasztalatok egyrészt kollektíve nyernek feldolgozást, másrészt befolyásolja őket a nemzedékek alatt felhalmozódott és rétegesen egymásra rakódott közös tudás (kultúra). Részben egyetérthetünk a felvetéssel. A politikai kultúrát felfoghatjuk olyan tudásbeli, cselekvési vagy épp konfliktuskezelési tradícióként, amiből az egyén konkrét (politikai, történeti) helyzetben szelektál. Vagyis, bár az egyén többféle beállítódás között válogathat, mégis csak olyat működtethet sikerrel, ami az adott kulturális kódrendszer része.  A politikai kultúra mibenlétére adott válasz ezek szerint csak részben lehet az népességre jellemző beállítódások megoszlása. Ezt bele kell helyezni abba az összefüggésrendszerbe, amelyen megszülettek. E tanulmány kísérlet a két megközelítésmód ötvözésére.

A politikai kultúra-kutatás normativitása. Kérdés, hogy a politikai kultúrát normatív, avagy leíró kategóriaként használjuk. A kilencvenes évek tranzitológiai kontextusú politikai szociológiájában a politikai kultúrának mindig volt egyfajta normatív felhangja. Amikor a politikai kultúra-kutatás kontextusa az EU csatlakozás lett a normativitás ha lehet tovább erősödött. Mindez sok szempontból jogos. Érthető a friss demokráciák fölötti aggodalom, egyet kell értenünk azzal is, hogy az egyén életesélyei nőnek, ha képes a demokratikus intézményrendszer biztosította teret kihasználni. Romániában azonban a normativizmus helyenként már a tisztánlátást veszélyezteti. Ennek egyik oka, hogy a hatvanas-hetvenes évek fordulójára tehető rövid periódust leszámítva a szocialista Romániában a társadalomtudományok feketelistán voltak. Helyi kutatások hiányában a politikai kultúrát, mint paradigmát [1] kellett importálni. Igaz azonban Körösényi felvetése is, miszerint a "tranzitológia" politikai kultúra fogalma nem annyira a demokráciát ténylegesen működtető polgárhoz, mint inkább az állampolgári nevelés tankönyvek emberképéhez kapcsolódik (Körösényi 1997).

           

1.2 A vizsgálat...

A tanulmány egy empirikus felvételen alapul. 2002 áprilisában 356 román és 456 magyar a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen tanuló diákot kérdeztünk meg. A mintát az úgynevezett kvótás eljárással alakítottuk ki, vagyis mintánk nemi, kar és évfolyam szerinti megoszlásai az alappopulációt jellemző adatokhoz igazodnak. elemzésre az egyes számok alkalmazom, reményeim szerint következetesen.

  A felmérésnek több szálon is voltak előzményei:

- Ilyennek tekinthető a BBTE Szociológia Tanszék által 1999-ben szervezett "Civil Kurázsi" [2] kutatás. A most tárgyalt vizsgálat egyes kérdéseit, már ekkor megfogalmaztuk. Ezek esetében lehetőség nyílik az időbeni összehasonlításra.

- A tágabb összehasonlíthatóság érdekében vettük fel a kapcsolatot egy nemzetközi összehasonlító vizsgálat romániai és magyarországi vezetőivel. A nevezett vizsgálat a "Demokrácia konszolidációja a közép és kelet-európai régióban" (ezután Konszolidáció kutatás), a kutatásvezetők pedig Simon János (MTA, Politikatudományi Intézet) és Ioan Marginean (Institutul de Cercetare a Calitii Vietii [3] ). Kérdéseink jelentős innen származik. Ioan Marginean volt szíves rendelkezésünkre bocsátani a kutatatásból származó adatbázist és dokumentációt, így lehetőségünk nyílt arra, hogy a kolozsvári egyetemistákat a romániai népességhez viszonyítva "lokalizáljuk".

A következő vizsgálatok vették célba a kolozsvári egyetemistákat a reprezentativitás igényével: Magyari Nándor  - "Az egyetemről magyar diák szemmel" (1997)  Gábor Kálmán: - "Életstílusok" (1997) Max Weber SZSZK - "KMDSZ és tagsága" (1998), "Cultura Civica (polgári kultúra)" (2000),  Butta Barbara "Szexuális szokások" (1998) ,  Péter László: - "Civilkurázsi I" (1999), "Civilkurázsi II" (2002), Postelnicu Camil - "Stiluri de viata in spatiul multicultural clujean (Életstílusok Kolozsvár multikulturális terében)" (2001). A felsorolásból is kiviláglik, hogy a politikai kultúra mellett, a kolozsvári egyetemista réteg is divatos kutatási téma. A nagy érdeklődés hátterében elsősorban, de nem kizárólag az áll, hogy viszonylag kis költséggel elérhető célcsoportról van szó. Az indoklásokat tekintve a román és az (erdélyi) magyar "kutatási tradíció" szétválik.

A román szociológiában az ifjúság leginkább a szociális gondozás prizmáján keresztül jelenik meg: számára a "problematikus" csoportok érdekesek. Catalin Zamfir a román szociológiai társaság alelnöke, a román szociológiai mező egyik központi figurája szerint a szociológia jelentősége a szociálpolitika kidolgozásában áll.(Zamfir 2001) Problémafelvetéseit is ezzel szoros összefüggésben kell kialakítania. Ebben a megközelítésben az egyetemista réteg "nem problematikus" szegmensnek minősül, amellyel szemben a román társadalomtudomány távolságtartással viseltetik. Megmarad a szociológus hallgatók gyakorlóterepének.

"A magyarok" ezzel szemben azt hangsúlyozzák, hogy az egyetemista réteg jelentősége egy reprezentatív mintán belüli statisztikai jelenlétén (számarányán) túlmutat. Péter László, Habermasra hivatkozva a következőképpen érvel: "az egyetemisták a politikai kultúra vizsgálatában kiemelt célcsoportot jelentenek, mert mobilitásuknál és strukturális szerepüknél fogva a nyilvános szféra aktív szereplői, illetve mint jövőbeni értelmiségiek a közösségeik opinion leadereit képezik"(Péter 2002).

 

2. A kolozsvári egyetemisták szocio-kulturális jellemzői

Származási hely. A románok 85, a magyarok 80 százaléka érkezett urbánus közegből. A magyar egyetemista populáció tekintetében már önmagában ez a tény igen nagyfokú homogenitást jelez: a diákok mintegy 70 százaléka Erdély 15 jelentős magyar lakossággal rendelkező városából kerül Kolozsvárra. A román diákok 85 százaléka erdélyi, 14 százaléka érkezett a Kárpátokon túli területekről, 1 százalékuk pedig a Moldáviai.

            Társadalmi háttér: a származási család. (1) A származási háttér tekintetében egy nagymértékben homogén népességgel állunk szemben. A szülők nagy hányada (a románoknál majdnem fele) felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A legalább szakiskolai végzettséggel rendelkező szülők aránya mindkét mintában 95 százalék fölötti. A foglalkozási palettáról a földművesek, valamint a szakképzetlen munkás apák szinte teljesen hiányoznak.

(2) A román egyetemisták szülei között magasabb arányt képviselnek a felsőfokú végzettséggel rendelkezők.

(3) Ez a magyarok esetében a szakiskolai végzettségű és szakmunkás státusú apák magasabb arányában köszön vissza.             Mindez arra utalhat, hogy a magyarok esetében relatíve kisebb arányú az értelmiségi reprodukció, és ezzel párhuzamosan relatíve nagyobb a szakmunkás-kisiparos származásúak mobilitási esélye.

Anyagi háttér: objektív és szubjektív mutatók. A tartós fogyasztási cikkek esetében lehetőségünk nyílik a "Mozaik2001" vizsgálat belső-erdélyi 15-29 éves népességre vonatkozó adataival való összehasonlításra (Csata-Magyari-Veres 2002). Ebből kitűnik, hogy az egyetemista fiatalok családjának tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottsága jóval meghaladja az erdélyi átlagot. A különbség leginkább az információs-infrastrukturális ellátottság esetében (telefon, mobil telefon, személyi számítógép, Internet-hozzáférés) számottevő. A román és a magyar válaszadóink között jelentős különbségeket nem regisztráltunk.

            Az anyagi helyzet szubjektív megítélését egy 1-től 10-ig terjedő skála segítségével mértük, arra kérve a válaszadót, hogy jelölje meg családja anyagi helyzetét a szegény-gazdag kontinuumon. A kolozsvári egyetemisták konzekvensen középre helyezték családjukat. A 4, 5, 6 és 7-es válaszok együttesen mindkét alminta esetében meghaladják a 80 százalékot. Célpopulációnk a szubjektív rétegtudat szempontjából is meglehetősen homogénnek mutatkozik.

 Információs háztartás. Mielőtt továbblépnénk a politikai kultúra kérdéskörére szeretném alapvonalakban vázolni a kolozsvári diákok médiafogyasztási szokásait. Kérdőívünkben ennek a politikai kultúra szempontjából releváns szeletére, a közéleti politikai események követésére kérdeztünk rá. [4]  Ki kell emelnünk, hogy mindkét alminta esetén a televíziózás szerepe emelkedik ki. A magyarok esetében e mellett relatív súllyal bír az írott sajtó. A magyaroknál a rádió, a románoknál pedig az írott sajtó a legkisebb relevanciával bíró hírforrás.   

A válaszadókat arra is megkértük, hogy jelöljék meg konkrétan a leggyakrabban használt sajtóterméket. A magyar kérdezetteink közül többen válaszoltak a kérdésre. Írott sajtóterméket 57, televízióadót 53, rádióadót pedig 31 százalékuk nevezett meg. Ugyanezek az arányok a románok esetében 20, 39 illetve 19 százalék. Megállapítható, hogy ha írott sajtóról van szó a kolozsvári magyar diákok előnyben részesítik a magyar nyelvű hírforrásokat. Legtöbben az országos terjesztésű Krónikát (50%) és a kolozsvári Szabadságot (21%) említették. Valamilyen magyar nyelvű megyei napilapot említett a kérdezettek 20 százaléka. Viszonylag alacsony azok száma, akik román nyelvű és elenyésző azoké, akik magyarországi lapot neveztek meg. A televízióadók közül kettő emelkedik ki: a bukaresti Pro-TV (44%), Románia legnézettebb kereskedelmi adója és a Duna Televízió (24%). Bár csak az első választ kódoltuk elmondhatjuk, hogy magas volt azok száma, akik mindkettőt említették. Ezzel együtt a román kereskedelmi adók elsőbbséget élveznek a kolozsvári magyar egyetemisták információ-háztartásában. [5] A rádiózás terén még egyértelműbb a románul sugárzó kereskedelmi csatornák fölénye (63%). Helyi magyar nyelvű adót a kérdezettek 18, magyarországi 7 százaléka említett.

A kereskedelmi rádiózás és televíziózás fölénye a román diákok információs háztartásában még élesebben mutatkozik meg. Az írott sajtótermékek közül, melyekről megállapítottuk, hogy a románok információháztartásában kisebb relevanciával bírnak, a kolozsvári Adevarul (48%) és a bukaresti (országos) Evenimentul Zilei (21%) emelkedik ki. Az elektronikus médiát tekintve ugyanazoknak a kereskedelmi csatornáknak a (még látványosabb) fölényét regisztráltuk, amelyekkel a magyarok esetén is találkoztunk.

Megállapíthatjuk, hogy a magyar és román diákok információs háztartása nagymértékben különbözik. A magyaroknál különböző jellegű hírforrások szimbiózisát fedezhetjük fel. A magyar diákok egyszerre informálódnak magyar nyelvű erdélyi napilapokból, a román kereskedelmi médiából és esetenként egy magyarországi közszolgálati televízióból. A román diákok információs háztartásában domináns kereskedelmi csatornák egyben azt is biztosítják, hogy a két népesség a hírszerzés terén ne mozogjon teljesen párhuzamosan. 

 

3. A demokratikus berendezkedés támogatottsága

            A politikai rendszerrel szembeni beállítódások vizsgálatát a friss demokráciák stabilitása fölött érzett aggodalom értékelte fel. Ezek egy adott népességen belüli eloszlását politikai kultúrának neveztük. Ebben a fejezetben e meghatározás alapján fogunk dolgozni. Észre kell vennünk, azonban, hogy ez egyfajta "minimális definíció": amikor egy survey-technikával mért adatsort politikai kultúraként azonosít, nem mond semmit arról, hogy az adatsor mögött milyen erők munkálnak, mitől függnek a beállítódások.

A kelet-európai demokráciák konszolidációjának akadályait taglaló elméleteket Bruszt és Simon három csoportba osztja (Bruszt-Simon 1992). Az első csoportba a gazdasági, a másodikba a strukturális, a harmadikba pedig a kulturális elméletek tartoznak. Ezek rövid bemutatása után annak vázolásával próbálkozom, hogy melyek váltak a román tranzitológiai diskurzus csomópontjaivá.

A gazdasági megközelítések azt emelik ki, hogy a posztkommunista régióban kettős átmenet zajlik. Egyrészt a demokrácia, másrészt a működő piacgazdaság intézményrendszerének kialakítására történik kísérlet. A gazdasági prosperitás egy adott szintje alatt a demokráciának sincsenek esélyei. Péter László kiemeli, hogy Romániában a kilencvenes évek elején fajsúlyos szereplők voltak azon a véleményen, hogy az országnak előbb gazdaságát kell stabilizálnia, és csak utána kezdhet neki a demokratikus keretek megteremtéséhez. [6] Ezekkel az elméletekkel nem kívánunk foglalkozni, már csak azért sem, kérdőíves vizsgálatunk alapján nem tudunk a kérdéshez érdemben hozzászólni.

 

3.1. Demokrácia és társadalmi struktúra

            A strukturális elméletek a poszt-kommunista társadalmak szerkezetéből vezetik le a demokráciára leselkedő veszélyeket. Vagyis szerintük a demokratikus rendszerrel szembeni beállítódások nem képeznek autonóm, önmagában vizsgálható területet. A demokráciához való viszonyt ugyanis csak a rendszer egészével (ezen belül a kialakuló/kialakult piacgazdaság) értékelésével szoros összefüggésben vizsgálhatjuk. Ez a társadalmi struktúrában elfoglalt hely függvényében változik. Kissé Bourdieu ízű megfogalmazásban azt mondhatjuk, hogy az egyes csoportok vagy rétegek rendszer (vagyis demokratikus kapitalizmus) iránti lojalitása abban az esetben lesz magas, ha az átmenet folyamán objektív és szubjektíve átélt esélyeik (gazdasági helyzetük) az átmenet folyamán megnövekedtek. Ez abban az esetben lesz így, ha rendelkeznek olyan tőkeformákkal, amelyek az átmenetben sikerrel konvertálhatók. Ha nem rendelkeznek ilyennel, ez az állami beavatkozás (autoritás) iránti igényt, vagy szelídített változatban a régi rendszer iránti nosztalgiát fog életre hívni. Közkeletű megfogalmazás szerint a demokráciát a piaci átmenet vesztesei veszélyeztetik. E a tranzitológiai hipotézist árnyalhatjuk: a "vesztesek" részéről, abban az esetben létezik a demokráciára nézve valós fenyegetés, ha képesek az érdek-artikulálásra. Ahogy Körösényi is megjegyzi esetükben egy résztvevő politikai kultúra sokszor a demokrácia ügyére nézve a passzivitásnál veszélyesebb lehet (Körösényi, 1992). Másképp: az elégedetlen rétegek akkor válnak fenyegetővé, ha léteznek olyan politikai szereplők, akik "felvállalják az elesettek ügyét". Romániában ezt a kérdést egyébként, a társadalomtudományos irodalom mellett egy erőszakos tömegmozgalom is felvetette. 1999 februárjában a zsilvölgyi bányászok Miron Cosma vezetésével és a Nagy Románia Párt támogatásával elindultak harmadik Bukaresti látogatásukra.  Az ellenük való karhatalmi fellépés csupán hosszas pártközi egyeztetés nyomán történt meg.

A strukturális elméletek empirikusan igen jól tesztelhető hipotézisek alapját képezhetik, ha megnézzük a különböző rétegek demokrácia iránti attitűdjeit. Ezzel egyébként egyben Gabriel homogén versus fragmentált politikai kultúra megkülönböztetéséhez jutottunk. A "Konszolidáció" adatbázis alapján magunk is megpróbáljuk feltérképezni a társadalmi struktúra és rendszertámogatás összefüggéseit. Az így kialakult társadalmi térképen próbáljuk meg majd elhelyezni az egyetemistákat.

 

3.2 A Közép-Európa diskurzus

             A következő csoportot azok az elméletek képviselik, amelyek a kultúrának a társadalmi struktúrával és a gazdasággal szembeni autonómiáját hangsúlyozzák. Ezek minkét alcsoportja: a Kelet-Nyugat felosztásból kiinduló Közép-Európa diskurzusok (Dancsi 2001) és a pártállam politikai kultúrára gyakorolt hatásáról szóló elméletek Románia való alkalmazása figyelemreméltó konzekvenciákhoz vezet.

            Kezdjük a Közép-Európa diskurzussal. A második világháború után elterjedtek az olyan geopolitikai diskurzusok, amelyek szerint Európa megosztottsága korántsem új keletű. Ezek szerint Európa nyugati fele, szemben a szovjet blokkal mélyen gyökerező demokratikus hagyományokkal rendelkezik. Érdemes megjegyeznünk azt is, hogy Szelényi és Konrád 1974-ben például még ezt a vasfüggöny mögötti országokat egy oldalra rendező felosztást használja.(Konrád-Szelényi, 1989). Mindezt a Közép-Európa diskurzus árnyalja a nyolcvanas években, amit Milan Kundera (Kundera, 1984), Szűcs Jenő (Szűcs, 1991) vagy Milosz Czeslaw (Czeslaw, 1989) munkái fémjeleznek. Ennek nyomán elfogadottá vált, hogy a posztszovjet blokk nem egységes, hanem a nyugati társadalomfejlődéssel szorosabb rokonságot mutató egykori Habsburg illetve keletiesebb egykori cári és ottomán területekre tagolódik. A Közép-Európa diskurzusnak nyolcvanas években a rendszerrel szembeni ellenállásban volt szerepe, mint "nem természetesre" mutatva rá az akkori geopolitikai helyzetre. A kilencvenes években azonban új értelmet nyert, nevezetesen a tranzitológiában és az Euro-Atlanti struktúrák fele való versenyfutásban. A kulturális elméletek e csoportját erősítette Huntington, aki igen explicit módon kifejti: a szupranacionális szervezetek csak azonos kultúrkörhöz tartozó országok esetén életképesek. Európa Keleti felén pedig kulturális törésvonal húzódik a döntően katolikus-protestáns és a döntően ortodox országok között (Huntington 1999).

            A román társadalomtudósok érthető módon nem fogadták túl nagy lelkesedéssel ezt az elméletcsoportot: ennek elfogadása ugyanis Románia diszkvalifikálását jelentené az integrációs versenyből. A kilencvenes évek végéig nincs is írásos nyoma a szaktudományos publikációkban, ezt követően az ország demokratizálódásáról szóló írások szinte kötelezően leszámolnak Huntingtinnal. A kérdés Molnár Gusztáv tanulmánya kapcsán kerül be a román tudományos diskurzusba (Molnár 1997). Molnár ennek kapcsán egy olyan felosztást javasol, ami Romániát, magát metszi keresztbe, mégpedig földrajzilag. Erdély és a Bánság, szerinte a Közép-Európai régió része. Ezzel szemben a Kárpátokon túli terület, (egyébként Huntington felosztásához híven) a keleti-ortodox kultúrkör része. Ez szerinte azt jelenti, hogy az erdélyi lakosság a sikeres átmenet esélyeit tekintve kedvezőbb munkaerkölcs és politikai kultúra hordozója. Empirikusan Molnár választási térképekkel érvel. Szerinte ezek Erdélyben a "nyugatbarát" (PNTCD [7] , PD [8] , PNL [9] , RMDSZ [10] ), míg a Kárpátokon túl a "posztkommunista-autoritér" (PSD [11] , PRM [12] ) erők túlsúlyát mutatják (Molnár 2000). Molnár a 2000 választások után is felrajzolja térképét. Ez továbbra is azt mutatja, hogy a PRM és a PSD együttesen tényleg relatíve gyengébb Erdélyben. A Nagy Románia Párt (PRM) azonban itt szerepelt a legjobban. A Szociáldemokrata Párttal kapcsolatban pedig ugyan lehetnek fenntartásaink, azonban a valóban antidemokratikus Nagy Románia Párttal nem tehető egy lapra. Ha pedig ezt elfogadjuk, akkor 2000-ben az erdélyiek közül többen szavaztak a demokrácia-ellenes alternatívára.

            A liberális román szerzők egyébként azt szokták ezzel kapcsolatban hangoztatni, hogy igaz ugyan a két Románia tézise (egy modern, demokratikus és egy az egyszerűség kedvéért most "keleti"), de az nem képezhető le földrajzilag. A nyugatosság sokkal bonyolultabb társadalmi szövetbe ágyazódik.

            Megkísérelhetnénk tesztelni ezt a hipotéziscsoportot a "Konszolidáció" adatbázis alapján, megnézve az erdélyiek és regátiak, illetve a különböző vallásúak demokráciával szembeni attitűdjeit. A regionális bontásban végzett összehasonlításnak azonban útját állja, hogy nincs birtokunkban a mintába került települések listája. A vallás szerinti összehasonlítást kétségessé teszi az egyes vallásfelekezetek mintagyakorisága. E szerint ugyanis a 85 százaléknyi ortodox mellett 7 százalék katolikus és 8 százalék "egyéb" vallású van az országban. Egyáltalán nem kerültek a mintába a katolikusokkal együtt majdnem azonos számarányt képviselő kálvinisták, lutheránusok és unitáriusok. Az adatbázisból egyébként az derül ki, hogy az ortodoxok demokrácia iránti lojalitása magasabb a katolikusokénál és az egyéb kategóriákba kerülőknél.

 

3.3 A totális rendszer öröksége 

            Érdekesek lehetnek azok a hipotézisek is, amelyek a múlt rendszer politikai kultúrára gyakorolt hatásaiból indulnak ki. Itt a romániai rendszer a poszt-kommunista blokkon belüli sajátosságaira kell figyelnünk. Rendszerelméleti perspektívában ezt a totalitarizmus és autoritér rendszer szembeállításával világíthatjuk meg. A totalitarizmus sajátossága ugyanis, hogy hatalmát az összes társadalmi alrendszerre kiterjeszti. A politikum mellett messzemenően kontrollálja a kultúrát és a gazdaságot; nyilvános szféra mellett a család és az egyén magánéletét. Az autoritér rendszer ezzel szemben "megelégszik" azzal, hogy a politikumból és a nyilvánosságból kizárja ellenfeleit. Kelet-Európa több országában a nyolcvanas évekre a szocializmus fokozatosan elvesztette totális jellegét, az autoritér vonások kerültek előtérbe. Romániában viszont a térségben páratlan módon fokozódott és kiterjedt a represszió. Péter László, aki ehhez az elméleti vonulathoz kapcsolódik szisztematikusan áttekinti azokat a makro-politikai sajátosságokat, amelyek a rendszer jellegéből adódtak a demokratizációs folyamat során (Péter 2002). Az erős represszió folytán - mondja - nem  alakulhatott ki Romániában a Közép-Európai értelemben vett civil társadalom és második nyilvánosság. Hasonlóképpen a párton belüli reformista szárny és "demokratikus ellenzék" sem létezett. Az első kettő azt jelentette, hogy hiányoztak azok a szocializációs ágensek, amik a demokrácia tanulását és szókincsét biztosították volna. Se a lakosság se az elit nem rendelkezett a változás menedzseléséhez szükséges tudáskészlettel. "Olyanra is emlékezhetünk, hogy a romániai forradalmat követően a nyilvánosságban megnyilatkozók a diktatúra által letarolt nyelven milyen gyötrődve keresték az új szavakat helyzetük kifejezésére, értelmezésére.", mondja némiképp az előbbiekre rímelve Kuczi Tibor (Kuczi 1992: 11). Az ellen-elitek hiánya emellett azt eredményezte, hogy a rendszerváltásnak nem voltak meg a legitim aktorai. Vagyis nem alakulhatott ki a pártállam és a társadalom közötti dialógus, az átmenettel kapcsolatos előzetes forgatókönyv és az azzal kapcsolatos közös szabály és célrendszer, valamint a konfliktuskezelés módjaira vonatkozó procedurális konszenzus.  Mindez ahhoz vezetett, hogy Romániában, a térségben egyedülállóan a rendszer bukását és a későbbi demokratizációs folyamatot is véres közjátékok kísérték. A "forradalom" mellett az 1990 márciusi marosvásárhelyi magyar-román összetűzéseket, valamint az 1990 júniusi, 1991 szeptemberi és 1999 januári bányászjárásokat kell megemlítenünk.

             Emellett meg kell említenünk még egy, a román rendszer totális jellegéből adódó fejleményt, amely bár az előbbiekhez viszonyítva kevésbé látványos, de elképzelhető, hogy a '89 utáni román társadalmat mélyebben befolyásolta. Ez a Ceuşescu rezsim azon természete, hogy az egyéni életstratégiákat igen szűk, mondhatni egyirányú pályára állította. Romániában az életstratégiák épp akkor szűkültek be végletesen, amikor Magyarországon a rendszer a társadalommal kötött hallgatólagos kompromisszum értelmében felszabadította azokat, teret engedve a háztáji gazdálkodásnak, gmk-zásnak, általában depolitizálva a privát-szférát. Ez Magyarországon sajátos individualizációs folyamatokhoz vezetett, amelyek abban nyilvánultak meg, hogy egyes csoportok életstratégiáiban a privát-szféra és az anyagi önmegvalósítás felértékelődött (Gábor, 1992). Ilyesfajta individualizációs folyamatok a hetvenes nyolcvanas évek Romániájában nem bontakozhattak ki. Korábbi vizsgálatok alapján kijelenthetjük, hogy a kilencvenes években pont ez a fajta individualizáció kapott hatalmas lendületet, leginkább az ifjúsági életstratégiákban, ami a korábbi magyarországi helyzethez hasonlóan egyben a közszférától való elfordulást jelent. (Kiss, 2000). Ezt a gondolatmenet azonban a következő fejezetig félretesszük, most ahogy ígértem a strukturális elméletekre koncentrálunk.

 

3.4. A demokrácia támogatottságának társadalmi háttere

            Elsőként a "Konszolidáció" adatbázis alapján megvizsgáljuk, hogy Romániában milyen arányú a demokratikus berendezkedés támogatottsága illetve, hogy az ezzel szembeni attitűdöt milyen háttérváltozók határozzák meg [13] . A demokratikus rendszerhez való általános viszonyra a kérdőív a következőképp kérdezett rá: "Ön szerint a demokrácia az állam vezetésének legmegfelelőbb módja, vagy vannak ennél megfelelőbb módszerek? (1) - a demokrácia a legmegfelelőbb módja a vezetésnek. (2) - vannak a vezetésnek (a demokráciánál) megfelelőbb módjai". [14] A megkérdezettek 68 százaléka szerint a demokrácia a legmegfelelőbb hatalomgyakorlási forma, 16 százalékuk érvelt valamilyen más berendezkedés mellett és újabb 16 százalékuk nem tudott válaszolni a kérdésre. A demokráciával szemben más rendszert támogatók és a bizonytalanak együttesen 32 százalékos aránya meglehetősen magas. Valamivel jobb a helyzet, ha a demokrácia legfontosabb intézményei felől közelítünk. A megkérdezettek 87 százaléka véli úgy, hogy a vezető pozíciók betöltésére a választások a legmegfelelőbb procedúra, 79 százaléka pedig, hogy a parlamentre szükség van Romániában. A rendszerrel szembeni elégedetlenség inkább differenciálatlan formában a "Demokráciával", mint annak specifikus input intézményeivel szemben jelenik meg. Most a demokratikus rendszer általános támogatottságát fogjuk háttérváltozók szerint lebontani. Ezáltal arra kérdezünk rá, hogy beazonosíthatók-e a népesség olyan csoportjai, amelyek a demokrácia iránti kompakt módon negatív beállítódásokkal jellemezhetők.

            Az előzőekben megfogalmaztunk egy olyan hipotézist, hogy a demokratikus berendezkedés támogatottsága annak függvénye, hogy a különböző csoportok objektív, illetve szubjektíven megélt életesélyei (gazdasági helyzete) hogyan alakulnak a változási folyamatban. A kérdőívben erre két kérdés is vonatkozott. Az egyik a válaszadó rendszerváltás előtti és mostani gazdasági helyzetére kérdezett rá, míg a másik arra, hogy megítélése szerint az elkövetkezendőkben gazdasági helyzete milyen irányba változik. Azt láthatjuk, hogy mindkét változó erősen befolyásolja a demokráciával szembeni attitűdöt, azonban a gazdasági helyzet (szubjektív) leromlása nem vezet automatikusan antidemokratikus attitűdhöz:

1. táblázat. A Ceusescu rezsim utolsó öt évéhez viszonyítva az Ön anyagi helyzete javult, változatlan maradt, vagy romlott?

	javult (31%)	nem változott (19%)	romlott (50%)
(1)	78%	72%	60%
(2)	10%	14%	20%
Nt	12%	13%	20%

 

2. táblázat. Megítélése szerint az elkövetkezendőben az Ön gazdasági helyzete javulni fog, nem változik vagy romlani fog?

	javulni fog (49%)	nem változik (14%)	romlani fog (27%)	nem tudja (10%)
(1)	75%	76%	59%	48%
(2)	13%	13%	21%	16%
Nt	12%	11%	20%	36%

 

            1998-ban Románia polgárainak fele érezte úgy, hogy gazdasági helyzete romlott a rendszerváltozás alatt. A lakosságnak ez a csoportja pedig csak 60%-ban véli úgy, hogy a demokrácia a legjobb hatalomgyakorlási forma. Hasonlóan alacsony arányt kapunk azoknál is, akik nem látnak esélyt arra, hogy helyzetük javuljon az eljövendőben.

            Nyilvánvaló, hogy az objektív és a szubjektíve átélt életesélyek a társadalom különböző csoportjai között egyenlőtlenül oszlanak el. Ezért joggal számíthatunk arra, hogy amennyiben előző hipotézisünk igaz a demokrácia támogatottságában is jelentős különbségek lesznek. Most az iskolázottság, a szubjektív réteghelyzet és a korcsoportok szerinti megoszlást tekintjük át:

 

3. táblázat. A demokrácia támogatottsága iskolai végzettség szerint:

	általános se (20%)	általános (20%)	szakiskola (17%)	érettségi (32%)	felsőfokú (11%)
(1)	54%	63%	59%	81%	82%
(2)	16%	16%	24%	12%	11%
Nt	30%	21%	17%	7%	7%

 

4.  táblázat. A demokrácia támogatottsága szubjektív réteghelyzet szerint:

	felső (0,9%)	felső-közép (11,1%)	alsó-közép (21,1%)	munkás (42,6%)	földműves (24,2%)
(1)	91%	82%	81%	67%	55%
(2)	-	12%	11%	18%	17%
Nt	9%	6%	8%	15%	28%

 

5. táblázat. A demokrácia támogatottsága korcsoportok szerint:

	18-24	25-29	30-34	35-39	40-44	45-49	50-54	55-59	60-65	65-
(1)	66%	74%	82%	66%	66%	74%	62%	62%	66%	63%
(2)	23%	17%	10%	16%	19%	14%	15%	16%	12%	13%
nt.	10%	9%	8%	18%	15%	21%	10,5%	22%	21%	23%

 

            Az iskolai végzettséggel párhuzamosan láthatóan a demokrácia támogatottság is emelkedik. Igazi cezúra az érettségizettek és érettségivel nem rendelkezők között húzódik. Ez utóbbiak között a szakmunkás képzettségűek azok, akik legnagyobb arányban vélekednek úgy, hogy vannak a demokráciánál üdvözítőbb hatalomgyakorlási formák. Ezt nyilvánvalóan azzal magyarázhatjuk, hogy ez volt az a képesítés, ami a rendszerváltás folyamán leginkább devalválódott. Az általános iskolával nem rendelkezők között nagy arányban találunk olyanokat, akik nem tudtak a kérdésre válaszolni. Esetükben nem átgondolt autoritér opcióról, inkább nagyarányú politikai apátiáról beszélhetünk.

            A szubjektív réteghelyzet tekintetében a magukat (alsó és felső) középosztályba sorolók állnak szemben a "munkásokkal" és "földművesekkel". Ez utóbbiakra az általános iskolát nem végzettekhez hasonlóan jellemző a magas arányú bizonytalanság.

            A korcsoportok szerinti bontás mutatja a legérdekesebb összefüggéseket. A demokrácia támogatásában a 25-35 közötti fiatal korcsoport emelkedik ki. Átlagon felüli még a 45 és 50 közöttieknél. Ami a leginkább figyelemre méltó, hogy a legfiatalabb, 18 és 24 közötti válaszadók esetén regisztrálták a legmagasabb autortér opciót, amellett, hogy a bizonytalanok aránya esetükben is a felettük járó fiatal korosztályokhoz hasonlóan alakul. Egyébként a Mozaik 2001 kutatás is arra hívja fel a figyelmet, hogy az ifjúságon belül az egyes korcsoportok között radikális értékrendbeli szakadás zajlott le.

Az általunk vizsgált egyetemisták e legfiatalabb korosztályhoz tartoznak, ugyanakkor, amint láttuk viszonylag homogén középosztálybeli családi háttérrel rendelkeznek, ami az előbbiek alapján a demokrácia iránti nagyobb elkötelezettségre predesztinálná őket. Milyen hipotéziseket fogalmazhatunk meg velük kapcsolatban? Alapvetően hármat. Az első és legközkeletűbb, hogy ami az egyetemista rétegben a demokrácia és a demokratizálódási folyamat elkötelezettjeit látja. Ezt részben a közelmúlt tapasztalatai is alátámasztják. A "forradalom" illetve a '90-es bányászjárással végződő demokráciatüntetések főszereplői részben egyetemisták voltak. E mellett szól az is, hogy egy olyan viszonylag mozgékony rétegről van szó, amelyik a sikeres átalakulásból nyugati ösztöndíjak, pályázatok formájában leginkább profitálni tud. A második, szintén elég plauzibilis variáns, amelyik az előzőekben már említett a közélettel szemben passzív, a privát szférába visszahúzódó individualizációs folyamatok dominanciáját valószínűsíti. A harmadik hipotézis autoritér fordulatot tételez. Ez utóbbit felmérésünk adatai alapján elvethetjük. Mindkét almintában 85 százalék feletti (vagyis az országos átlagot jóval meghaladó) azok aránya, akik szerint a demokrácia a lehető legjobb kormányzati forma. Vagyis nem a kolozsvári egyetemisták azok a huszonévesek, akik kiugróan magas arányban ismernek a demokráciánál megfelelőbb kormányzati formákat.

A demokrácia támogatottságában tehát kimutathatók a különböző társadalmi csoportok közötti eltérések, azonban az is megállapítható, hogy a fent vizsgált kategóriák egyikében sem képeztek többséget az autoritér megoldások hívei. Románia politikai kultúrája csak részben nevezhető fragmentáltnak. Érdemes azonban megjegyeznünk, hogy a nem demokratikus hatalomgyakorlási formát a legfiatalabbak az átlagnál nagyobb arányban részesítik előnyben. Az e korosztályba tartozó egyetemisták viszont épp ellenkezőleg, az országos mintában kialakított összes részcsoportnál nagyobb mértékben demokráciapártiak. Lehet, hogy Románia politikai kultúrája a fiatal generációk beállítódásaiban a fokozott fragmentáltság fele halad és ebben a magasabb képzettségűek képezik azt a mozgékonyabb réteget, amely a demokrácia nyújtotta lehetőségekkel, vagy legalábbis az individualizáció számára szabadon hagyott térrel van amit kezdjen? Elképzelhető.

 

3.5 A demokratikus legitimitás más mutatói

Nézzük meg az erre vonatkozó további kérdéseket. A demokrácia legitimitását három dimenzióban próbáltuk mérni. A parlament és a választások, mint input-faktorok legitimitása mellett kíváncsiak voltunk a Ceauşecu rendszerrel szemben megnyilvánuló nosztalgiára is. Ez utóbbi érték a másik kettővel ellentétben vélhetően alacsonyabb az országos átlagnál.

6. táblázat. A demokratikus legitimitás dimenziói.

	kolozsvári egyetemisták		országos minta
	románok	magyarok
szükség van választásokra	91%	86%	87%
szükség van parlamentre	83%	89%	79%
Az ország helyzete jobb, mint 1989 előtt	73%	74%	-

           

A következő kapcsolódó kérdéscsoport a demokrácia romániai működésével kapcsolatos elégedettség. Ezt a "Konszolidáció" kutatáshoz hasonlóan egy 10 fokú skálán mértük. A magyar alminta esetén az országos átlaggal (3,57) közel azonos, 3,66-os értéket kaptunk. Ezt a román egyetemisták elégedettsége számottevően meghaladja (4,12). A demokrácia működésével való elégedettség a nemzetközi gyakorlatban gyakran használt mutató. Kijelenthetjük, hogy a Romániában mért értékek meglehetősen alacsonyak. Azt is figyelembe kell azonban venni, hogy itt nem feltétlenül a demokratikus rendszer elutasításáról van szó.

            Egy ötfokú Lickert-skála segítségével mértük a '90 utáni kormányzati időszakokkal való elégedettséget. A következő táblázat ezek átlagértékeit tartalmazza:

 

7. táblázat. A kormányzati időszakokkal való elégedettség

	románok	magyarok
Iliescu 1990-1996	1,98	1,83
Constantinescu 1996-2000	2,42	3,16
Iliescu 2000-	2,60	2,37

 

            Legnagyobb különbség az 1996-2000 közötti CDR [15] időszak megítélését illetően van. Ez a magyarok esetén jóval kedvezőbb. Az PSD (PSDR [16] ) kormányzati időszakait a magyarok kedvezőtlenebbül ítélik meg. Az 1996 előtti periódus mindkét esetben igen negatív megítélés alá esik. A románok szerint ezt fokozatosan javuló periódusok követik. A magyarok szerint viszont 1996 és 2000 között volt a "csúcsidőszak", amit visszaesés követ. Talán ez okozhatja, hogy esetükben a romániai demokrácia működésével való elégedettség alacsonyabb átlagát mértük.

 

3.6 Intézményekbe vetett bizalom

            Rákérdeztünk a demokratikus rendszerben működő intézményekhez való viszonyra is. Ez a diffúz rendszertámogatással szemben közelebb áll a személyes, rendszerrel szembeni tapasztalatokhoz. A rendszerrel a mindennapokban az egyén ezeken keresztül kerül kapcsolatba. A kérdezettek 1 és 4 közötti skálán jelölhették meg, hogy mennyire bíznak az alábbiakban:

 

8. táblázat. Intézményekbe vetett bizalom

	kolozsvári egyetemisták		országos minta
	románok	magyarok
Kormány	2,08	1,94	1,85
Hadsereg	2,54	1,86	2,93
NATO	2,43	2,85	-
Köztársasági elnök	2,01	1,73	-
Rendőrség	2,19	1,94	2,13
Politikusok	1,60	1,65	-
Király	1,63	1,86	-
Parlament	2,09	2,11	1,90
Egyház	2,49	2,63	2,96
Európai Unió	2,76	3,09	-
Média (írott)	2,56	2,80	2,06
Média (tv)			2,28
Média (rádió)			2,32
RMDSZ	-	2,37	-
Helyi önkormányzat	2,21	2,20	-
Diákszervezet	2,40	2,50	-
Pártok	1,70	-	1,63

 

            Köztudott, hogy a románok zöme a formális intézmények közül leginkább az egyházban és a hadseregben bízik. Ezt a "Konszolidáció" kutatás messzemenőkig konfirmálta, olyannyira, hogy kimutatható, hogy e két intézmény iránti bizalom magasabb, mint a táblázatban nem jelölt szomszédok és munkatársak, kollegák iránti. Az egyház az egyetemista mintákban is előkelő helyen áll. A hadsereg viszont a magyar egyetemisták szemében az egyik legkevésbé bizalomgerjesztő intézmény. Az országos mintához hasonlítva mindkét esetben jelentős csökkenés mutatható ki úgy az egyház mint a hadsereg esetén. Megelőzi az egyházat (illetve a románoknál szintén nagy bizalmat élvező hadsereget) a tömegkommunikáció, illetve a csak diskurzív szinten jelenlévő EU. A NATO fele, amely a magyaroknál a második legelfogadottabb intézmény, a román egyetemisták a nemzeti hadseregnél kisebb bizalommal fordulnak. Valamivel meghaladja az országos átlagot a parlament iránti bizalom (aminek szükségességéről, ha visszaemlékszünk az ország 79%-a meg volt győződve). Ennél valamivel magasabb bizalomnak örvendenek a helyi önkormányzatok és a diákszervezetek. A magyarok esetében a rendőrség iránti amúgy is csekély bizalom az országosnál alacsonyabb (bár nem a hadsereghez fogható mértékben). A köztársasági elnök és a kormány iránti alacsonyabb bizalom Ion Iliescu személyének és PSD-nek, nem pedig az intézményeknek szól. [17] A legalacsonyabb bizalmat a pártok, a politikusok és a király élvezik. Ez alól a magyarok esetében kivételt képez a sajátságos helyzetben lévő RMDSZ.

Összegezve: amellett, hogy a demokratikus rendszer egy általános szinten viszonylagos legitimitást élvez, ténylegesen működő objektumaival szemben az országos minta kész előnyben részesíteni a hadsereget és az egyházat, míg a diákok a csak virtuálisan létező Európai Uniót és (a magyarok esetében) a NATO-t.

 

4. Demokrácia-értelmezések.

            "Oly nagy a demokrácia szó hatalma, hogy egyetlen kormányzat, egyetlen párt sem mer létezni, és nem is hiszi, hogy létezhetne anélkül, hogy e szót fel ne írná zászlajára" (Kosselleck, 2001:110)- idézi Reinhart Kosseleck a demokráciáról szóló szócikkében Guizot-ot. Ezzel pedig egy jelentős problémára világít rá, nevezetesen, hogy a demokrácia szó, amelynek birtoklásáért állandó küzdelem folyik, nem foglalható be egyetlen paradigmába. Ennek három okát említhetjük (Simon 1995), egyrészt jelentése történetileg igen tagolt és réteges szerkezetű, másrészt rengeteg politikai irányzat használja és kapcsolja saját politikai céljaihoz, harmadrészt pedig országonként igen különböző intézményes struktúrákban ölt testet. Elemzésünk szempontjából a demokráciaelméletek, ha nem is mellőzhetők teljesen, mindenképpen másodrendűek, arra vagyunk ugyanis kíváncsiak a továbbiakban, hogy a kolozsvári diákok számára milyen tartalommal bír a "Demokrácia". A "Konszolidáció" kutatással, valamint a nemzetközi gyakorlattal összhangban két oldalról közelítettük meg a problémát. Egyrészt zárt, másrészt nyílt kérdésben kérdeztünk rá a demokrácia összetevőire.

 

4.1 A demokrácia jelentéstartománya zárt kérdések alapján

            Zárt kérdésblokkunk egy tizenkét elemet tartalmazó index volt. Ezek a demokrácia politikai (politikai szabadságjogok, decentralizáció, többpártrendszer, állampolgári részvétel), gazdasági-szociális (társadalmi egyenlőség, állami ellenőrzés a bankok fölött, , több munkalehetőség, javuló gazdasági viszonyok, korrupció hiánya) és individuális-emberi jogi (morális és szexuális szabadság, női egyenjogúság, törvény előtti egyenlőség) vetületeit tartalmazták. Ezekről a megkérdezettek eldönthették, hogy mennyire tartoznak bele a demokrácia fogalmába [18] . A válaszokon faktorelemzést végeztünk. A magyar minta estén két, a román esetén három komponens vált szét. Mindkét esetben élesen elkülönült egy szociális-gazdasági faktor. A románoknál e mellett a jogi-morális komponens elkülönült a politikaitól.

 

9. táblázat. Mennyire tartoznak a demokrácia fogalmába (áltagértékek 1-egyáltalán nem, 4- teljes mértékben)

	egyetemisták		országos minta
	román	magyar
többpártrendszer	3,21	3,33	3,54
politikai szabadságjogok	3,47	3,66	3,45
állampolgári részvételi jog	3,52	3,52	3,45
női egyenjogúság	3,20	3,13	3,34
a döntéseket helyi szinten hozzák	2,93	2,95	3,25
javuló gazdasági viszonyok	2,91	2,83	3,21
törvény előtti egyenlőség	3,52	3,76	3,11
több munkalehetőség	2,76	2,55	2,94
nincs korrupció és protekció	2,84	3,02	2,93
nagyobb társadalmi egyenlőség	2,71	2,90	2,87
kormányzati ellenőrzés a bankok és nagyvállalatok fölött	1,98	2,34	2,81
erkölcsi és szexuális szabadság	2,84	2,90	2,76

 

            A demokrácia fogalmába az országos minta szerint leginkább a politikai szabadságjogok tartoznak. Az emberi jogok közül a női egyenjogúság és a törvény előtti egyenlőség kapott viszonylag magas értéket. A szexuális és erkölcsi szabadság tartozik legkevésbé a demokrácia összetevői közé. A rangsorvezető politikai komponenseket illetően nem tér el jelentős mértékben a diákok véleménye sem. Egyedüli különbséget meglepő módon épp a decentralizáció kérdéskörében regisztráltuk. Szintén érdekes, hogy míg az erkölcsi-szexuális szabadság és a törvény előtti egyenlőség tekintetében magasabb értéket kaptunk, a női egyenjogúságot a diákok kisebb arányban jelölték meg demokrácia-komponensként. Várható volt viszont, hogy általában kisebb arányban szerepelnek a gazdasági és szociális komponensek.

            Érdekesnek találtuk az országos mintán a demokrácia-fogalom más változók függvényében való elemzését. Nem bizonyosodtak be azon feltevéseink, miszerint a szociális és gazdasági demokrácia hívei inkább az iskolázatlanok és a magukat a munkásosztályba sorolók lennének. Másodsorban elemezni szerettük volna, hogy a nem demokratikus hatalomgyakorlás támogatása milyen viszonyban van a demokrácia-felfogással. Az ezzel kapcsolatos statisztikai összefüggésekig eljutottunk, azonban az értelmezési munkát befagyasztottuk egy olyan probléma miatt, amivel később, a nyílt kérdések kapcsán szerettünk volna konfrontálódni. Nevezetesen, hogy a "mi a demokrácia"  kérdés többféle regiszterben értelmezhető.

 

4.2 "Demokrácia" a nyílt kérdésekben

             A nyílt kérdésekkel többek között e regiszterek, használati módok feltérképezése volt a célunk. Péter László mondja, hogy a forradalom után a "Demokráciával" szemben mindenkinek elvárásai voltak: a kisebbségek kollektív jogokat, a parasztok földet, az értelmiségiek szabad sajtót vártak (Péter, 2002). Ami érdekes, hogy a "várakozás" volt az a regiszter, beszédmód, amiben a demokráciáról gondolkodni lehetett. Az utóbbi tizenkét évben, ahogy a népesség a demokráciával a maga valójában szembesült, ezek a regiszterek megsokasodtak. Simon János a következőket különíti el: elvárás (várakozás), leírás, viszonyítás, értékelés és tiltakozás (Simon 1995). Vagyis, amikor a demokrácia mibenlétéről kérdezzük, a válaszadó elmondhatja várakozásait, elvárásait, leírhatja a jelenben maga körül tapasztalt állapotokat, ezeket viszonyíthatja más demokráciákhoz, nem demokratikus rendszerekhez, vagy egy eszményinek tartott képhez, értékelhet és tiltakozását fejezheti ki. A forradalom utáni tizenkét év értelmezhető úgy is, mint a különböző regiszterek konfliktusa, ahogy a várakozások közepette a valós állapotok megszületnek. Kissé előreszaladva válaszadóink ezt így fogalmazták meg: "Minden, amit gondoltam róla összeomlott" vagy "Álomból valóság lett".

            Térjünk át kissé rendszerezettebben a nyílt kérdésekre. Ezekben a válaszadókat arra kértük, hogy mondják meg, mit jelent számukra a demokrácia. Három válasz számára hagytunk helyet. Ezeket külön kódoltuk, ily módon megnövelve az esetszámot (legalábbis a kapott kifejezések szintjén). A regisztrálás és az elemzés során kétféle stratégiát fogunk követni. A demokráciára vonatkozó kijelentéseket ugyanis besoroltuk egy olyan 8 osztályos kategória-rendszerbe, amit a nemzetközi kutatási gyakorlat is használ. Ez lehetővé teszi az összehasonlítást, az általunk vizsgált diákok demokrácia-értelmezésének lokalizációját. Második kódutasításként azonban egy olyan kategória-rendszert használtunk, ami a lehető legkevésbé redukálja a válaszok eredeti diverzitását, ugyanakkor az összehasonlítás számára is hozzáférhetővé teszi. Más szavakkal, előbb a nyolcas kategória-rendszer szerint elhelyeztük a kapott válaszokat, majd ezeknek a kategóriáknak a belsejét tartalomelemzéssel kibontottuk.

            A kérdésre az elemezhető választ adók aránya meglehetősen magas. Legalább egy kijelentést tett a demokráciára vonatkozóan a magyarok 85, a románok 86 százaléka. A kapcsolt válaszokkal együtt az elemezhető kijelentések a magyarok esetén kétszeresére (749), a románok esetén másfélszeresére nőttek (498) A válaszolók aránya azonosnak mutatkozott az országossal (87%). Az országos arány viszont az 1990-es 68 százalékhoz képest jelentős mértékben növekedett (Marginean 1999). Az egyes kategóriákat az alábbi táblázat szemlélteti:

 

10. táblázat. Demokrácia-értelmezések

	egyetemisták		országos minta
	román	magyar	1990	1998
1. Szabadság	59%	53%	56%	49%
2. Részvétel	21%	10%	18%	4%
3. Gazdaság	1%	10%	4%	12%
4. Jogok	6%	13%	17%	7%
5. Pártok, választás	7%	5%	2%	2%
6. Értékek	1%	1%	3%	3%
7. Attitűd, érzelmek	2%	2%	2%	14%
8. Egyéb	3%	6%	-	9%

 

Láthatjuk, hogy mindkét egyetemista mintában és az országos felmérés szerint is a demokráciát legtöbben a szabadsággal azonosították. Ez a posztkommunista országok egy részében szintén így van, kevésbé fontos azonban Magyarországon, valamint a történeti léptékben is stabil demokráciákban. Simon szerint a szabadság represszív rendszerek után értékelődik fel, míg stabil demokráciák esetén, ahol nem volt olyan periódus, amikor kérdéses lett volna, kevésbé explicit. Nem azért, mert kevésbé lenne fontos, hanem mert természetes. Magyarországon relatíve kisebb súlya a Kádár rendszer kevésbé represszív mivoltából következik (Simon 1996). Leggyakoribb válaszaink a szólásszabadság, szabadság és gondolatszabadság, valamint a korlátozott szabadság. Simon János ez utóbbit sajátosan "román" kategóriának nevezi. Szerinte ez egyfajta értékelés: "ezt azért ne, ez már túl sok, mindent azért talán mégse szabad."  Erre utalhat az is, hogy a szexuális és morális szabadságot érezték válaszadóink legkevésbé a demokrácia részének.

            A részvétel jelenti az egyetemisták esetén a második legfontosabb kategóriát. A román mintában ez duplája a magyaroknál kapott értéknek. E kategóriának stabil demokráciák esetében van kitüntetett szerepe, míg a poszt-kommunista régióban általában háttérbe szorul. A volt szocialista országok közül egyébként Magyarországon van relatíve a legnagyobb súlya (Simon 1996). Az egyetemisták és az országos minta összevetése nyomán érdekes kép tárul elénk. Úgy tűnik, mintha az egyetemisták válaszai (leginkább a románok esetén) a közvetlenül a forradalom utáni országos megoszlással mutatnának hasonlóságot. Ekkor ugyanis az országosan is viszonylag magas volt azoknak a száma, akik a demokráciát a részvétellel asszociálták. Ne feledjük el, hogy 1990 ténylegesen a különböző tömeges megmozdulások, a tüntetések, sztrájkok, ha úgy tetszik a közvetlen demokrácia éve volt Romániában. Ezt követően azonban a részvétel, mint demokráciakritérium rövid időn a poszt-kommunista régión belül is igen alacsony értékre süllyedt. Miről lehet szó? Ezen a ponton közelebb jutottunk egyik kezdeti hipotézisünk megválaszolásához. Mint mondottuk a Ceauşescu rendszer totális jellegéből adódóan nem csak a közélet, de a magánszféra ellenőrzésére is törekedett. A rendszer erőszakos megbuktatása után a lakosság jelentős csoportjai fordultak a közszféra színterei fele, igaz általában nem a demokratikus részvétel játékszabályai szerint. Ez a fajta részvétel azonban tömegméretekben szerencsére múló epizódnak bizonyult, bár az 1999-es utolsó bányászjárásban még egyszer felütötte a fejét. Ezt nemcsak nagymértékű politikai apátia követte, hanem hipotézisünk szerint a társadalom mélyrétegeiben beinduló sajátos individualizációs folyamat. Foucault tett különbséget a Szexualitástörténet harmadik kötetében az individualizáció különböző módozatai között. Ezek a privatizáció, vagyis a privát szféra felértékelődése (egyben a közszférából való visszahúzódás), az autonomizáció (az emberi cselekvés emancipációja a különböző kényszerítő intézmények és társadalmi normák alól) és a reflexivitás ("az ember önmagához való viszonyának intenzívebbé válása").  A román társadalom véleményem szerint, miután az élet minden területét behálózó totális rendszer fogságából megszabadult a közvetlen demokrácia rövid (és félelmetes) közjátéka után a privát szférába húzódott vissza. Hasonló következtetésre jutott Simon is: "A román válaszokat olvasva védekező, a politikától elforduló, a morálba, a magánéletbe, a munkába menekülő társadalom izgalmas képe bontakozik ki előttünk. (...) A válaszokból végülis megegyezést, békét váró társadalom képe bontakozik ki előttünk, amelyben nyomát sem találjuk az agresszivitásnak és az erőszaknak, sem a vallás, sem a hétköznapi élet tekintetében" (Simon 1996:143)

            Az általunk vizsgált egyetemista népesség esetén viszont a részvétel továbbra is fontos kategóriaként szerepel. Véleményünk szerint ez nem azt jelenti, hogy esetükben ne lennének megfigyelhetők, sőt esetleg dominánsak a privatizált orientációk. Arról lehet szó, hogy vannak olyan jól látható egyetemista csoportok, akik számára a "demokratikus részvétel" vagyis a politikával való kacérkodás, az NGO-zgatás életformává vált. Erre utal, hogy egy további kategóriában megjelenik a választhatósággal való asszociáció. A román és a magyar minta tekintetében különbségeket láthatunk a részvétel módjára nézve. A románoknál dominál, az előbb említett közvetlen részvételi modell és az azzal asszociálható népuralom. A magyarok esetében viszont megjelenik a másik véglet, ami szerint a demokrácia az, "amikor a nép érdekeit is figyelembe veszik", vagyis egy felvilágosultabb uralom.

            A gazdasági és intézményes demokrácia a magyar almintában fordul elő gyakrabban. Első válaszként csak a román alminta egy, a magyar tíz százalékában jelenik meg. A magyarok leggyakrabban az egyenlőség, esélyegyenlőség, magas életszínvonal kifejezéseket említették. Mindkét almintában megjelenik a piacgazdaság.

            A jogok kategóriába szintén viszonylag sok válasz esett. Legnagyobb esetszámban a jogegyenlőség, az emberi és személyiségi jogok jelennek meg. A román almintában megjelenik a kivándorlás szabadsága, a magyarok esetében az etnikai jogok. Megerősödni látszik az a feltevésünk, hogy a magyarok esetén létezik egy olyan felfogás, ami szerint a demokrácia ésszerű, igazságos uralmat (törvényt) jelent.

            Kis esetszámban jelennek meg a pártok és a választás létéhez kötött demokrácia-értelmezések. Ezek közül a többpártrendszer, választások, pártok kifejezések emelhetők ki. Már említettük, hogy mindkét mintában megjelenik a választhatóság. Szintén igen kis esetszámmal jelennek meg az értékek. Román válaszadóink, amennyiben értékeket említettek, ezek elvont morális normák voltak (tisztelet, komolyság).

            Szemben az országos mintával nem jelennek meg nagyobb számban a demokráciával szembeni attitűdök, értékelések, érzelmek. A "Konszolidáció" kutatás szerint ez volt a második legfontosabb kategória 1998-ban, míg 1990-ben gyakorlatilag nem létezett. Ezt a már említett "regiszterváltás"- hipotézissel magyarázhatjuk. '90-ben a Demokrácia elsősorban várakozások és elvárásokat jelentett. '98-ben a Demokrácia már elsősorban a mindennapokat jelenti, amivel szemben értékelő és affektív kategóriákban nyilvánultak meg válaszadóink. Ezzel párhuzamosan a demokrácia-értelmezés fokozatosan csúszott a normatív kategória irányából a deskripció (létező állapotok leírása) felé. Adataink alapján azt mondhatjuk, hogy ez a folyamat az egyetemisták esetében kevésbé volt jellemző. Esetükben a demokrácia kifejezés normatív értékét kevésbé tudta maga alá gyűrni a mindennapi valóság.

 

5. Politikai cselekvési minták és etnicitás

            Eddig a politikai kultúra két igen fontos komponenséről, a politikai cselekvés formáiról és a politikai közösséghez való viszonyról nem ejtettünk szót. Ez utóbbi tulajdonképpen a nemzeti tudat jelenségkörének a vizsgálatát jelentené. Ennek igen bőséges irodalma van, lévén, hogy Erdélyben három kérdőíves adatfelvétel közül kettő ezt a problémakört kutatja [19] . Jelen tanulmány ebben a problémakörben nem akar és nem is tud újat mondani. E helyett inkább az etnicitás és politikai cselekvés kapcsolatát tárgyaljuk.

            A kérdés egyébként különböző diskurzusokhoz kapcsolódva került terítékre a romániai társadalomtudományban. Igen markánsan jelenik meg a magyarok Románián belüli viszonylag magas politikai szervezettsége és mobilizálhatósága. 2000-ben a Román Szociológia Társaság konferenciáján Dan Dungaciu ezt tényként említi (Dungaciu 2000). Szerinte az ezzel kapcsolatos írások két nyomvonalon próbálnak magyarázatot adni a jelenségre. Egyesek szerint a dolog nyitja a magyarok magasabb fokú állampolgári kultúrájában rejlik, mások ezzel szemben az etnicitás túlfokozottságáról beszélnek. Jellemző, hogy szintén 2000-ben a Civil Kurázsi kutatás nyilvános bemutatóján magunk is ilyen kérdéseket kaptunk: "Igaz-e, hogy a magyar diákoknak fejlettebb a politikai kultúrája, mint a románoké" [20] Ez alatt a kérdezők nagyobb fokú közéleti aktivitást (leginkább szervezeti tagságot és mozgósíthatóságot) értettek. A magunk részéről az intenzív politikai aktivitást önmagában nem tekintem a "magasabb fokú" politikai kultúra mutatójának. Elég ha ezzel kapcsolatban ismét Körösényi András megjegyzésére gondolunk, amiben az "aktivizmust" az állampolgári nevelés tankönyvekkel hozta kapcsolatba, vagy (ami súlyosabb érv) emlékezhetünk a közéleti aktivizmus 1990-es fellángolására.  Másrészt önmagában azt sem tartom problémának, ha a közéleti aktivitásnak vannak etnikai konnotációi (azt azonban igen, ha ez a többség részéről kirekesztő vagy kisebbségi részéről bezárkózó jelleggel párosul). Ezeket a megkötéseket szem előtt tartva próbálom elemezni a kérdéskört.

 

5.1. Etnikumközi távolság a mindennapokban

            A kérdőívben mindezt kétféleképpen próbáltuk meg operacionalizálni. Egyrészt a társadalmi tér megosztottságát tekintve kézenfekvőnek tűnt a Bogardus féle társadalmi távolság-skála alkalmazása. Ez a közéletnél tágabb és alapvetőbb szintre, a társadalmi tér mindennapokban megmutatkozó megosztottságára vonatkozik. Messzemenő konzekvenciái lehetnek azonban a politikai közösség mibenlétére és jellegére vonatkozóan. A skálát mindkét almintában lekérdeztük a kérdezettekkel együtt élő más nemzetiségűekre (magyarok esetén erdélyi románok és cigányok, románok esetén erdélyi magyarok és cigányok), valamint a magyarországi magyarokra, regáti románokra és zsidókra. A romániai kutatási gyakorlatban a regáti és erdélyi románokra való felosztás nem megszokott. Az alábbi két táblázat az utolsó sort leszámítva a kumulált százalékokat mutatja be. [21]

 

11. táblázat. Társadalmi távolság. Magyar alminta

	erdélyi román	regáti román	magyarországi	cigány	zsidó
családba fogadná	25%	8%	60%	8%	38%
párkapcsolatban elfogadná	40%	16%	76%	12%	48%
barátként elfogadná	81%	44%	92%	54%	78%
munkatársként elfogadná	91%	63%	96%	69%	89%
egy településen élne vele	96%	72%	99%	75%	95%
egy országban sem élne vele	4%	28%	1%	25%	5%

 

12. táblázat. Társadalmi távolság. Román alminta

	erdélyi magyar	regáti román	magyarországi	cigány	zsidó
családba fogadná	51%	78%	40%	15%	44%
párkapcsolatban elfogadná	67%	84%	53%	20%	60%
barátként elfogadná	83%	92%	73%	40%	67%
munkatársként elfogadná	91%	96%	83%	58%	78%
egy településen élne vele	95%	98%	88%	60%	95%
egy országban sem élne vele	5%	2%	12%	40%	5%

 

            A legszembetűnőbb, hogy a román-magyar viszony aszimmetrikus. Ezt állapította meg részben az egész népességre vonatkozóan Bárdi Nándor, Kovács Éva és Misovicz Tibor tanulmánya az erdélyi magyar népességre reprezentatív minta alapján (Bárdi-Kovács-Misovicz, 2002).  A román egyetemisták fele (51%) elfogadna erdélyi, negyven százaléka pedig magyarországi magyart a családjába. A magyaroknak viszont csak negyede látna szívesen a családjába erdélyi és mindössze 8 százaléka regáti románt, ez utóbbiakat a cigányokkal azonos arányban. Az exogámia alacsony presztízse az asszimilációtól való félelemmel is összefügg. Nem írható viszont ennek a számlájára az, hogy a magyarországi magyarokat is csak 60 százalékban fogadnák családjukba. A román egyetemisták a regáti románokat közel 80 százalékban családjukba fogadnák. Kisebb arányban fogadnának a magyarok családjukba cigányt és zsidót is.

            Egy következő szinten, a barátként való elfogadásban viszont a magyarok nem mutatkoznak a románoknál zárkózottabbnak. A "jelenlévő másikat" (egymást) mindkét alminta nyolcvan százalék fölött barátjául fogadná. A saját nemzettársak vonatkozásában ez az arány mindkét esetben 90 százalék feletti. A cigányok és a zsidók esetében a magyarok ezen a szinten befogadóbbnak mutatkoztak. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyeznünk, hogy a Civil Kurázsi felmérés tanúsága szerint a személyes kapcsolathálózatok szintjén valójában igen nagy arányú a szegregáltság.

            A teljes elutasítást jelenti, ha egy adott etnikumot valaki az országban sem tűrne meg. Ez az arány a románok cigányokkal szembeni viszonyában a legmagasabb (40%). Ugyancsak nagyon magas arányban utasítják el a magyarok regáti románokat és a cigányokat.

 

5.2 Közéleti cselekvés és etnicitás

            Második operacionalizálási kísérletünkhöz egy Szabó Ildikó és Örkény Antal által ifjúsági mintán végzett kutatás szolgáltatta az ötletet (Szabó-Örkény, 1998). A szerzőpáros a politikai részvétel nem közvetett formáit (választás) elemzik. Ezek közül kettőt emelnek ki: a formális szervezetben való részvételt és a társadalmi mozgalmat.

            A kilencvenes évek, mondják a formális szervezetek reneszánszát jelentették abban az értelemben, hogy a pártállami idők monolit tömegszervezeteinek helyét egyletek százai vették át. Egyben a szervezeti élet részleges depolitizációja is megtörtént. A szervezeti élet visszaeséséről beszélhetünk viszont, ha az érintettek számát nézzük. Ez a kimondottan ifjúsági szervezeteket tekintve 1995-ben a fiatalok 1-3 százalékát érintette. Az erdélyi magyar fiatalok esetén a Mozaik2001 vizsgálat irreálisan magas számot mutat ki, reálisnak tekinthetjük azonban Veres Valér hat százalékos becslését (Veres 1995). Ehhez viszonyítva az általunk vizsgált egyetemisták között igen magas a szervezeti tagsággal rendelkezők aránya: a magyarok esetén 54, a románoknál 20 százalékos. A magyarok esetén a szervezeti tagok fele KMDSZ, [22] húsz százaléka pedig vallásos ifjúsági szervezethez (IFI, KEL) [23] kapcsolódik. Kisebb arányt képviselnek a szakmai szervezetek, szabadidőklubok és az RMDSZ tagjai. A románok esetén legtöbben szabadidőklubok és diákszövetségek tagjai. Az etnicitás vonatkozásában elmondható, hogy a szervezeti élet nagymértékben fragmentált. A magyarok 95 százaléka kimondottan "magyar" szervezet tagja. Ez alól csak a szabadidőklubok egy része képez kivételt.

            A társadalmi mozgalmakat Szabó és Örkény úgy jellemzik, mint olyan új közéleti cselekvési formákat, amelyek rendszerint egy célra koncentrálnak, sőt gyakran egyszeri alkalomra szerveződnek. Eszköztáruk rendkívül sokszínű a tömegdemonstrációtól a médiában folytatott reklámkampányokig. A formális szervezettel szemben a társadalmi mozgalom nem kíván az egyén számára identitást nyújtani, tagjai ad-hoc csoportosulások lehetnek. Nyugaton általában a poszt-materiális értékek (anti-militarizmus, feminizmus, környezetvédelem) jöttek létre, de (ami számunkra lényeges) az sem elképzelhetetlen, hogy egy társadalmi mozgalom etnikus célok körül szerveződjön. A szerzők kiemelik, hogy a mozgósíthatóság mellett az is jellemzője egy adott népesség politikai kultúrájának, hogy milyen célok tűnnek vonzónak számára.

A kérdést egy aláírásgyűjtés modellezésén keresztül operacionalizálják. Ez a séma adta az ötletet, amin keresztül az etnicitás és a részvétel kapcsolatát megpróbáltuk mérhetővé tenni. Az eredeti kérdéssort ugyanis úgy adaptáltuk, hogy etnikus célokat kevertünk a képzeletben szerveződő aláírásgyűjtési mozgalmak mögé. A kérdést már a Civil Kurázsi felmérésben is feltettük, így módunk nyílt az összehasonlításra.

Kérdéseink a következők voltak: "Mit tennél, ha értesülnél egy aláírásgyűjtő akcióról, amit:

(1) - a helyi RMDSZ szervez, hogy a magyar lakosság részarányának megfelelően nevezzenek el utcákat magyar személyiségekről (a magyar almintán)

- kulturális szervezetek szerveznek, hogy egy 1848-hoz kapcsolódó eseményt nemzeti ünneppé nyilvánítsanak (román alminta)

(2) - diákszervezetek kezdeményeznek, hogy a kormány javítson az egyetemisták szociális helyzetén

(3) - a KMDSZ szervez, hogy a magyar nemzetiségű diákok és oktatók számarányuknak megfelelően legyenek képviselve a kari tanácsban (magyar alminta)

- a Liga Studentilor (Diákliga) [24] szervez, hogy a román diákok a moldáviaiakkal azonos juttatásokban részesüljenek [25] (román alminta)

(4) -  a környezetvédők kezdeményeznek, hogy zárják be a levegőt szennyező vegyi kombinátokat.

(5) - a kolozsvári román diákszervezetek kezdeményeznek, hogy az egyetem szenátusában nagyobb súllyal legyen képviselve a diákság (magyar alminta)  

- a kolozsvári magyar diákszervezetek kezdeményeznek, hogy az egyetem szenátusában nagyobb súllyal legyen képviselve a diákság (román alminta)

(6) - fiatalok szerveznek az általános hadkötelezettség eltörlése érdekében

(7) - feministák szerveznek, hogy a nők megfelelő arányban legyenek képviselve a parlamentben.

            A szimulált aláírásgyűjtési akciók közé a magyarok esetén két olyan kevertünk, amelyek etnikus célokat kívánnak megvalósítani. Mindkét almintában volt egy-egy "beugratós" kérdés, ahol a kérdezettek számára feltételezhetően pozitív célok (a diákok szenátusbeli súlyának növelése) érdekében az ellenkező etnikumúak diákszervezetei kampányolnak. Ezekkel kapcsolatban, amint az akcióval egyet nem értők magas aránya mutatja sikerült "beugratnunk" a válaszadókat. Ez arra utal a más etnikumúak által szervezett mozgalmakba való bekapcsolhatóság minimális.

            A társadalmi mozgalmak esetén tipikusnak mondható poszt-materiális értékeknél a magyarok esetén úgy az etnikus célok, mint a szociális helyzet javításásásra irányuló igyekezet nagyobb mozgósító erőt képvisel. A szociális helyzet javítása fontosabbnak tűnik a románok, míg az etnicitás a magyarok számára.

 

6. Törésvonalak. Jobb-bal?

            A demokrácia egyik alapvető ismérve a politikai pluralizmus, a pártok közötti verseny. A verseny logikájából adódóan a politikai beszédmódok a politikát ellentétes erők és ellentétes világképek küzdőtereként mutatják be. Európában a politikai alrendszer szereplőit orientáló alapvető eszmerendszerek a jobb és baloldal. A jobb bal használhatóságáról a poszt-szocialista országok némelyikében a politikatudományon belüli viták robbantak ki. Magyarország ezek közé tartozik. [26] E viták természetesen nagyban hozzájárulhatnak a fogalmak tartalmi tisztázásához. Romániában nem volt "bal-jobb vita", legalábbis a román vagy erdélyi magyar társadalomtudományos folyóiratokban nem akadtam ilyenre, mi több a bal-jobb jelentésével szisztematikusan foglalkozó tanulmányra sem. Így némiképp sötétben tapogatózva próbálunk válaszolni arra, hogy a kolozsvári egyetemisták számára mennyiben szolgál a politikai mezőn belüli orientációs kódként a bal-jobb dichotómia. Ha pedig van ilyen funkciója, akkor milyen dimenziók mentén osztja fel a politikai teret.

            A politikai bal-jobb nyugat-európai és magyarországi jelentését Körösényi 1993-as vitaindító cikke (Körösényi 1993) alapján mutatjuk be, majd Simon János felvetései nyomán operacionalizáljuk tovább (Simon 1999). Ezek a munkák természetesen nem a romániai, hanem a magyarországi helyzetre fókuszálnak, ezért, ahol szükséges, megtesszük a megfelelő kitérőket.

 

6.1 Bal és jobb a nyugati politikatudományban

Körösényi szerint a bal-jobb úgy az európai, mint a magyar politika alapvető rendező elve. Segítségével az ideológiai természetű kérdések nagy részében eligazodhatunk. Érvényességét több oldalról is kritizálták. E kritikákat azért is érdemes megemlítenünk, mert a skála használhatóságának határait is kijelölik. Az első kritikák a harmadik út vitából szűrődtek le. Ezt követték a '60-as években azon a technokrata vélemények, amelyek az ideológia végéről beszéltek, mondván, hogy a politika pragmatikus alapokra helyeződik át. Végül a harmadik kritikai kútfő a poszt-materiális értékek szószólói voltak. Jelenleg a harmadik utas ideológiákat gyakorlatilag senki nem veszi komolyan, a poszt-materiális értékek képviselői pedig, úgy tűnik fokozatosan integrálódnak a baloldali erők közé, a baloldal jelentését új réteggel gazdagítva. [27] Marad a technokraták politika-értelmezése, ami mindenképp komolyan veendő. A pragmatikus (szakpolitikai) kérdések értelmezésére valóban alkalmatlan a jobb-bal felosztás. Azonban - mondja Körösényi - ezek a választókért folytatott verseny logikájából adódóan a politikai kommunikációban igen gyakran áttolódnak az ideológiai mezőbe. Ha a jobb-bal skálára alapozott elemzést végzünk világosan kell látnunk annak korlátjait: eldöntendő, hogy egy kérdés szakpolitikai vagy ideológiai vetületeire vagyunk kíváncsiak. Ez utóbbi tekintetében Körösényi szerint a bal-jobb felosztásnak döntő jelentősége van, ezek a fogalmak ugyanis az európai politikai kultúrában mélyen gyökerező világnézeti tradíciókat jelölnek.

A baloldal gyökerei a racionális progresszív, míg a jobboldalé a konzervatív filozófiákban keresendő. [28] A baloldal jellegzetességei a racionalista-konstruktivista világkép, a tervezhetőségbe, a társadalmi jólét és demokrácia kiterjeszthetőségébe vetett feltétlen hit. A baloldal a szociális-jóléti rendszer híve, társadalmi kérdésekben pedig szabadelvű, világi és internacionalista. Gazdaságpolitikai kérdésekben a munkavállalók pártján áll, a nagyobb állami szerepvállalást támogatja. Az európai politikában jelenleg a szociáldemokrata pártok a baloldal legjellegzetesebb képviselői, rajtuk kívül egyes liberális pártokat sorolunk ide, valamint egyre inkább a zöldeket. A szélsőbalt a kommunista pártok képviselik.

A jobboldal a konzervatív világképben van lehorgonyozva, ami a tradíciók, az intézményes és erkölcsi kontinuitás, a tekintély fontosságát hangsúlyozza. A társadalmi változásban az organikus fejlődés híve, evolucionista. Nem hisz a tervezhetőségben, a társadalmi különbségeket természetesként ismeri el. A demokrácia jogi és alkotmányos garanciáira helyezi a hangsúlyt. Jobboldalon talált utat magának a vallásfelekezeti alapú politika, valamint a nacionalizmus. Gazdasági kérdésekben a jobboldal a munkaadók és a szabad piac pártolója. Az európai politikában a keresztény-demokrata és konzervatív, valamint egyes liberális pártok képviselik. Szélsősége a fasiszta mozgalmak, valamint a populista és xenofób új-jobboldali pártok.

            Ha ezek a nézetek konzisztens módon illeszkednek, mondja Körösényi, akkor a bal-jobb skála képezi a politikai verseny egyetlen dimenzióját. Ha nem, például a klerikális álláspont az állami szerepvállalás igenlésével párosul, a politikai verseny többdimenzióssá válik. Leggyakoribb a gazdasági és politikai bal, illetve jobb kettéválása. Ilyenkor a jobb-bal skálára való redukció két esetben történhet meg: ha egy politikai konfliktus háttérbe szorítja a többit, vagy ha az inkonzisztensen elhelyezkedő pártok, pl. a liberálisok viszonylag súlytalanná válnak. Ilyenkor ezeket is a bal-jobb tengelyre vetítve értelmezhetjük, mint centrumpártokat.

 

6.2 A bal-jobb a poszt-szocialista régióban és Romániában

            Magyarországon Körösényi szerint a rendszerváltás után a politikai mező szereplői alapvetően a bal-jobb megkülönböztetés alapján orientálódnak. Azonban ennek vannak bizonyos sajátosságai. Ezek közül legfontosabb a szociáldemokrata alternatíva hiánya, vagyis, hogy 1990 óta nincs olyan jelentős politikai erő, amely baloldali gazdaságpolitikát hirdetne. Minden párt liberalizálni, deregulálni és privatizálni akart. Ha voltak is gazdaságpolitikai viták, azok nem az állami beavatkozás körül alakultak ki. Körösényi két gazdaságpolitikai ütközőpontot említ. Az egyik, a radikalizmus vs. gradualizmus a reformok gyorsaságát, a másik, a centralizáció vs. decentralizáció a gazdaság mellett a közigazgatás problémakörét érintette. A gazdaság mindazonáltal nem volt a politikai viták és a bal-jobb megkülönböztetés "forró pontja". E helyett olyan társadalmi kérdések kerültek a politikai retorika (bal-jobb megkülönböztetés) homlokterébe, mint a határon túli kisebbségek ügye, az ezeréves kontinuitás, a kommunista múlthoz való viszony, vagy olyan morális kérdések, mint az abortusz vagy (később) a kábítószer-használat. Kiemeli, hogy az európai tradíciókkal megegyezően a magyar bal-jobb is magába foglalja a világi/vallásos törésvonalat.

            Térjünk át Romániára. Elsősorban azt kell kiemelnünk, hogy Magyarországgal ellentétben a fő törésvonalat sokáig (az 1996-os választásokig mindenképp) épp gazdaságpolitikai kérdésekben találjuk meg. "Puha" megfogalmazásban itt is a Körösényi által említett gradualizmus vs. radikalizmus és a centralizáció vs. decentralizáció kérdéskörét említhetjük.

            Gradualizmus vs. radikális liberális reformok. Ioan Marginean 1994-ben írta, hogy a fő politikai szereplők, nevezetesen az Emil Constantinescu nevével fémjelzett jobboldali Demokratikus Konvenció (CDR) és a Ion Iliescu féle Szociáldemokrata Párt (PDSR, ma PSD) egyaránt a piacgazdaság hívei (Heath-Evans-Marginean, 1994). A nézetkülönbség az átalakulás sebességére vonatkozik. A CDR gyors átalakulást sürgetett, míg a PDSR a  "megkezdett reformok folytatását" szorgalmazta. A "megkezdett reformok folytatása"  azonban a gyakorlatban  jogbizonytalanságot, veszteséges állami nagyvállalatok támogatását, egész ágazatok, mint a Zsil-völgyi szénbányászat életben tartását jelentette. A gradualizmus vs. radikális reformok kettősség tulajdonképpen nem csak a kilencvenes évek román belpolitikáját, hanem a poszt-szocialista régió államait is megosztotta. Az egyik oldalon az olyan országok állnak, ahol, mint Magyarországon, a neoliberalizmusnak "nem volt szociáldemokrata alternatívája", a másikon, pedig olyan államok, mint Románia, Bulgária, Jugoszlávia vagy Ukrajna, ahol a '90 után hatalmon maradt utódpártok "szociális indíttatásból" késleltették a reformokat. A gradualista reformpolitika Bulgária gazdasági összeomlása után elvesztette hitelét, de ami még inkább elgondolkodtató, hogy alkalmazása nem vezetett nagyobb társadalmi egyenlőséghez.

            A decentralizáció kérdésköre szintén a román politika egyik neuralgikus pontja. Érdekessége, hogy a különböző diskurzusokhoz kapcsolódva más-más jelentéstartalommal bír. Liberális szerzők [29] szerint decentralizáció nélkül nem teremthető meg a demokrácia és a piacgazdaság, lévén ezek maguk is decentralizált rendszerek (Fati 1998). A baloldali eliteket, főleg 1996 előtt azzal vádolták, hogy a decentralizáció jelentőségét nem ismerik fel, arról érdemleges párbeszédet nem folytatnak. Számukra a problémát az ultra-centrális rendszeren belül megjelenő autonómia-csírák jelentik. Ha a decentralizáció kérdésköre mégis terítékre kerül, akkor annak gazdasági jelentőségét igyekeznek a politikumnak alárendelni. Ennek érdekében általában a "magyar kártyát" játsszák meg. A decentralizációnak van egy transzilvanista kapcsolódása is. Itt a baloldali elitek helyét a bukaresti központ veszi át. A centralizált rendszer a transzilvanisták szerint a "gazdag és művelt, de politikailag marginalizált provincia" kiszipolyozását szolgálja. Itt a decentralizáció tulajdonképpen regionalizációs program. A magyarok a decentralizációban a nagyobb fokú etnikai önrendelkezés lehetőségét sejtik. A másik oldalon a ott kilencvenes évek másik centralizáció-decentralizáció értelmezése, ami arról szól, hogy a centralizmus védelme egyben az egységes román nemzetállam érdeke. Az mindenképpen látható, hogy a centralizáció-decentralizáció diskurzusa elhagyja a gazdaság és a közigazgatás terepét.

            A gazdaságpolitika terepét mi is elhagyjuk és áttérünk Simon János jobb-bal értelmezésére és operacionalizálására. Természetesen itt is meg fogjuk tenni a szükséges Romániára vonatkozó kitérőket. Simon elemzésünk számára döntő elméleti adaléka, hogy a bal-jobb jelentéstartományát Körösényinél fluidabbnak tartja. Szerinte a politikai konfliktusok mindegyike hozzáad a folyamatosan módosuló jelentéshez, amely így réteges szerkezetet mutat. Tanulmányunk feladata, hogy az egymásnak helyenként akár ellentmondó rétegeket feltárja és elhelyezze. A képlet bonyolultságát, ami elsőrendűen a különböző történeti rétegek egymásra rakódásából adódik a magyar alminta esetén az is fokozza, hogy a román politikai mező mellett megkérdezetteink helyenként a magyarországi fele is kénytelenek orientálódni. Ez már önmagában egyes fogalmak többértelműségének veszélyét rejti magában. E mellett még egy dologra figyelnünk kell, amit Simon a poszt-szocialista régió hármas tagozódásaként aposztrofál. Szerinte Közép-Európában (Lengyelország, Magyarország, Csehország stb.) a bal-jobb skála a nyugatihoz hasonlóan működik, igaz rá mindaz, amit Körösényi kifejtett. Kelet-közép Európában (Szerbia, Románia, Bulgária stb.) bár orientáló erővel bír, radikális jelentésváltozáson megy keresztül. A posztszovjet térségben pedig gyakorlatilag használhatatlan. Négy olyan dimenziót említ, amit érdemes megvizsgálnunk. Nézzük, mit mondhatunk ezek alapján a második kategóriába kerülő Romániára nézve, ahol Simon szerint a bal-jobb oppozíció jelentése radikálisan módosult (Simon 1999).

            A régi rendszerhez való viszony. Kelet-Európában mindenhol magukat baloldalinak valló rendszerek regnáltak. Ezért a régi rendszerhez való viszony a bal jobb skálával mindenhol hasonlóképpen korrelál. A rendszer ellenfelei jobboldaliak, míg a rendszer elitjéből kinövő, ahhoz sok szállal kapcsolódó utódpártok baloldaliak. Romániában a képlet korántsem ilyen egyszerű, ugyanis a régi rendszer, erőszakos úton bukott meg, az utcai harcok során több mint ezer ember életét vesztette. Nem túlzottan meglepő, hogy ezek után a kilencvenes években nemigen akadt jelentős politikai erő, ami a régi rendszerrel való bármiféle kontinuitást vállalt volna. A szereplők közötti különbségek annak értelmezésében mutatkoztak meg, hogy mi történt 1989 decemberében (Ely-Stoica, 2001).  Az ekkor színre lépő, Iliescu vezette Nemzeti Megmentés Frontja és az abból kinövő baloldal szerint forradalom történt. Ezek az erők egyébként jó ideig épp a forradalom narratívájából származtatták legitimitásukat. A velük szemben fellépő ún. történelmi pártok (PNTCD, PNL) és a köréjük csoportosuló Demokratikus Konvenció (CDR) szerint viszont palotaforradalom, államcsíny, vagy ellopott forradalom történt. A '89-es események szerintük lényegében nem hoztak Romániában változást, a forradalmi díszletek között az egykori kommunista elit második vonala átmentette a hatalmát. Romániában tehát a régi rendszerhez való viszonyt részben áttételesen a '89-es eseményekről alkotott képen keresztül kell értelmeznünk. E felett pedig nincs konszenzus, így a baloldali erők régi rendszerhez való viszonya is többféle narratívában fogalmazódik meg.

 A vallásos preferencia. A közép-európai katolikus-protestáns vallású országok esetében a jobboldaliság és a vallásosság erősen korrelál egymással. Ezzel szemben Kelet-közép Európa és a poszt-szovjet térség döntően ortodox vallású államaiban a vallásosság és a bal-jobb skálán való elhelyezkedés között nincs kapcsolat, mondja Simon. A "Konszolidáció" adatfelvétel alapján kijelenthetjük, hogy Románia ez utóbbi csoportba tartozik. A vallásosságot a felvétel egy öt válaszlehetőséget engedélyező zárt kérdéssel mérte. Ezek: (1) az egyház tanításait követem, (2) vallásos vagyok a magam módján, (3) nem tudom eldönteni, (4) nem vagyok vallásos - nem foglalkozom a kérdéssel illetve (5) nem vagyok vallásos, a vallásos nézetek hamisak. Ez utóbbit csak négyen választották a 809 válaszoló közül, aki a bal-jobb skálán elhelyezte magát. Az előző négy válaszalehetőség esetén a bal-jobb skála átlaga minden esetben 5,35 és 5,55 között van.

Itt egyrészt arról, hogy Romániában soha nem jelentek meg felekezeti alapú pártok, másrészt úgy tűnik, hogy a domináns ortodox egyház, szemben a katolikussal, 1945 és 1989 között nem fogalmazott meg semmiféle rendszerkritikát. Malina Voicu szerint a kommunista hatalom egyházzal, pontosabban az ortodox egyházzal szembeni viszonya a keleti blokkon belül sajátos volt (Voicu, 2000). 1948-ban az Ortodox egyház alárendelte magát az államnak, azzal, hogy elfogadta, a kormány kompetenciáját az egyházi vezetők kinevezését illetően. Ezt liberális szerzők a "bizánci tan" alkalmazásaként értelmezik. Az ortodoxok mentségére meg kell jegyeznünk, hogy ekkor nem csak az ortodox egyházzal kötött hasonló jellegű megállapodást a hatalom, hanem a református, az evangélikus, a presbiteriánus, az unitárius, az örmény katolikus, a lipován, az izraelita és a muzulmán egyházakkal is. Az egyházi vezetők kinevezésébe való beleszólás jogát egyedül a római katolikus egyház utasította el. A görög katolikus egyházat előzőleg megszüntették, beolvasztva az ortodoxba (Süle, 1990; Balogh 2002).

            A bal-jobb oldallal kapcsolatos harmadik megvizsgálandó kérdés Simon szerint a pártkontinuitás. A poszt-szovjet térségen kívül mindenütt volt több-kevesebb ideig parlamentáris jellegű demokrácia, pártokkal és választásokkal. A rendszerváltás során sok helyen ezek a pártok tértek vissza a politikai életbe, elfoglalva eredeti helyüket a bal-jobb skálán. Romániában is ez történt, amikor a posztkommunista utódpárt után elsőként a "történelmi pártok", a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) jöttek létre, tömörítve a jobboldali ellenzéket.

            A nacionalizmus kérdése szintén megosztja a posztkommunista régiót. Míg Magyarországon a rendszer kifejezetten küzdött a nacionalista megnyilvánulások ellen 1944-ben a Román Kommunista Pártban igen erősen felülreprezentáltak a kisebbségiek, azonban a nemzeti vonal lassan előtérbe kerül. Fordulópontot jelentett 1952-ben a Luka-Pauker-Georgescu vonal félreállítás (Süle, 1990; Balogh 2002). Ezt követően a hatalom a nacionalizmust fokozódó mértékben építette be ideológiai fogalomtárába, eljutva végül a Ceausescu féle ultra-nacionalizmusig.

 

6.3 A bal-jobb, mint a politikai orientáció eszköze. Önelhelyezés és a pártok elhelyezése.

            Ezek után térjünk rá az operacionalizálásra. Elsőként arra kérdeztünk rá, hogy különböző törésvonalakat (konfliktusokat) mennyire tartanak fontosnak a megkérdezettek. Ezek között ott volt a bal-jobb is [30] . Négy item esetében lehetőségünk nyílik a "Konszolidáció" kutatás országosan reprezentatív adataival való összehasonlításra:

 

13. táblázat. Mennyire fontosak az alábbi konfliktusok Romániában

	egyetemisták		Románia: 1998
	magyar	román
szegények-gazdagok	2,88	2,57	3,0
románok-magyarok	3,19	2,70	2,85
öregek-fiatalok	2,11	2,26	2,69
falu-város	1,99	1,91	-
alkalmazott-munkaadó	3,01	2,97	-
Erdély-Regát	2,52	2,26	-
ortodox-nem ortodox	2,26	2,38	-
régi rezsim emberei és ellenfelei	2,65	2,60	-
politikai bal-jobb	2,77	2,73	2,73

 

A bal-jobb konfliktus súlyát az átlagok szintjén a két egyetemista, valamint az országos mintába került válaszadók ugyanúgy ítélték meg. Különbségek mutatkoznak viszont a különböző konfliktusok súlyosság szerinti sorrendjében, abban, hogy hány a bal-jobb ellentétnél súlyosabb konfliktust érzékeltek. A román egyetemisták szerint csak az alkalmazott-munkaadó konfliktus súlyosabb ennél. A magyarok viszont legsúlyosabbnak a román-magyar konfliktust tartják. Esetükben a bal-jobb elé került, az alkalmazott munkaadó mellett, a szegény-gazdag konfliktus is. Viszonylag jelentéktelennek ítéli meg mindkét alminta a falusiak és városiak, öregek és fiatalok, ortodoxok és nem ortodoxok, valamint az erdélyiek és regátiak közti konfliktusokat. Az országos minta a szegény-gazdag konfliktust vélte a legsúlyosabbnak, de a bal-jobb szembenállásnál az etnikai konfliktust is élesebben érzékelte. A válaszokból tehát kitűnik, hogy a bal-jobb a romániaiak, illetve a kolozsvári egyetemisták szerint törésvonal, de korántsem a legfontosabb. A magyar egyetemisták esetén például az etnicitás igen könnyen felülírja. Ugyanez az országos mintán is igaznak bizonyult, a kolozsvári román egyetemistáknál viszont nem.

A bal-jobb skála orientációs sémaként való "működőképességét" jelzi, hogy hányan képesek magukat elhelyezni rajta elhelyezni. A kérdőívben a nemzetközi kutatási gyakorlattal összhangban arra kértük a válaszadókat, hogy egy 1-től 10-ig tartó skálán jelöljék be magukat, ahol az 1-es a bal, a 10-es pedig a jobboldal "végpontja". A skálán való önelhelyezés képessége az EU tagországokban 75 és 95 százalék közötti. Magyarországon az EU legalacsonyabb értéksávját közelíti (Simon, 1999). A "Konszolidáció" adatfelvétel szerint Romániában 66,5 százalékos volt. Ehhez képest az egyetemista mintában meglepően magas értékeket kaptunk: a románok 92,4, a magyarok 78,5 százaléka adott érvényes választ.

A kapott eredményeket öt kategóriába soroltuk (szélsőbal 1-2; bal 3-4; közép 5-6; jobb 7-8; szélsőjobb 9-10):

 

14. táblázat. A bal jobb skálán való önelhelyezés

	kolozsvári egyetemisták		országos minta m = 5,38
	román: m = 5,59	magyar: m = 6,00
Szélsőbal	7%	5%	9%
Bal	15%	10%	17%
Közép	47%	44%	50%
Jobb	25%	30%	17%
Szélsőjobb	5%	10%	7%

 

 Míg a román egyetemista és az országos minta esetén szinte az elméleti középértéket kaptuk átlagként, a magyar egyetemisták ehhez képest jobbra helyezték el magukat. Mindhárom mintában érvényesül a középre irányuló tendencia, de a magyarok jelentős arányban (40%) helyezték magukat jobbra és szélsőjobbra. Ez a magyar országos átlaghoz képest is "jobboldali" (Simon, 1999). Meg kell jegyezni, hogy az adatfelvétel a magyarországi választási kampány alatt zajlott. Nem tudhatjuk biztosan, hogy ennek milyen hatásai voltak a válaszok alakulására.

Egy következő kérdésben az öt romániai parlamenti párt besorolását kértük. A román válaszadók ebben az esetben is nagyobb arányban tettek eleget a feladatnak. A PSD-t 77, a PNL-t 76 az RMDSZ-t 71, a PD-t 76, a PRM-t pedig 71 százalék tudta elhelyezni. A magyarok esetében ugyanezek az arányok: PSD:64, PNL:64, RMDSZ:67, PD:60 és PRM:64 százalék.

 

15. táblázat. A román parlamenti pártok a bal-jobb skálán. Román alminta

	PSD: m = 3,90	PNL: m = 6,16	RMDSZ: m = 5,30	PD: m = 5,30	PRM: m = 5,02
szélsőbal	26%	5%	15%	8%	32%
bal	46%	12%	18%	27%	13%
közép	12%	35%	32%	39%	14%
jobb	7%	37%	23%	20%	13%
szélsőjobb	6%	9%	9%	6%	27%

 

16. táblázat. A román parlamenti pártok a bal-jobb skálán. Magyar alminta

	PSD: m = 4,31	PNL: m = 6,08	RMDSZ: m = 6,16	PD: m = 5,44	PRM: m = 5,64
szélsőbal	23%	9%	6,7%	5%	40%
bal	44%	14%	8,7%	30%	6%
közép	13%	28%	36%	31%	6%
jobb	12%	31%	32%	24%	3%
szélsőjobb	8%	8%	12%	5%	44%

 

            A jelenleg kormányzó Szociáldemokrata Pártot (PSD) minkét alminta igen nagy arányban balra sorolta. Mindkét esetben elég magas azok aránya, akik a szélsőballal asszociálták.  A Nemzeti Liberális Párt (PNL) viszonylag biztonságosan kerül jobbközépre, míg a Demokrata Párt (PD) közép-balközépre. Az RMDSZ esetén viszont már jelentős eltéréseket találunk. A magyarok majdnem egy pontértékkel jobbra helyezik, mint a románok: szerintük ez a leginkább jobboldali parlamenti párt. Az is figyelemreméltó, hogy az RMDSZ-t a magyarok saját magukhoz képest is jobbra helyezték.

A bal-jobb skálával kapcsolatos problémák először a Nagy Románia Párttal kapcsolatban mutatkoznak. Eddig a pontig minden "gördülékenyen ment": a nagy arányú önelhelyezés, a pártok elhelyezése arra engedett következtetni, hogy a bal-jobb skála jól működik. Itt azonban válaszadóink láthatóan két csoportra oszlanak. Abban a magyarok 84, a románok 59 százaléka egyetért, hogy a PRM szélsőséges párt, abban viszont már megoszlanak a vélemények, hogy jobb avagy baloldali. Megközelítőleg ugyanakkora arányban sorolják a pártot szélsőjobbra és szélsőbalra. Ez mindenképpen arról árulkodik, hogy a bal-jobb jelentéstartalmának bizonyos dimenzióit illetően nincs konszenzus.

 

6.5 A bal és jobboldal értelmezése

            Hogy melyek lehetnek ezek a dimenziók, a bal- illetve jobboldal jelentésére vonatkozó  nyílt kérdések segítségével keresünk választ. A kérdezett maximálisan három-három választ adhatott, amelyeket egyenként kódoltunk. A baloldal esetén a románok 59, a magyarok 62 a jobb esetén 59 illetve 58 százaléka válaszolt értelmezhető módon. A második és harmadik válaszokat is kódolva a baloldalra a románoktól 378, a magyaroktól 507 a jobbra pedig 360 és 468 választ kaptunk. Ezek első szinten összesen 151 különböző kifejezésbe csoportosulnak. Az értelmezhető válaszok száma ez esetben is elég magasnak mondható. Magyarországon a válaszolók aránya 52-59, Romániában 40-45 százalék körül szokott mozogni (Simon, 1999)

A válaszokat két szinten értelmezzük: egyrészt a nemzetközi kutatási gyakorlatnak megfelelő kódokat alkalmazzuk, másrészt az így kapott kategóriákon belül finomabb tartalomelemzést végzünk. Az említett kódok alapján a válaszokat 13 dimenziót hozunk létre. A tartalomelemzés majd ezeknek a dimenzióknak a kibontása lesz. A dimenziók és a hozzájuk tartozó esetszámok a következők:

17. táblázat. A bal és jobboldal kategóriái

	bal		jobb
	magyar	román	magyar	román
1. Értékek	129	119	125	92
a. általános értékek (pl. szabadság, egyenlőség)	43	87	13	48
b. Attitűdök (pl. toleráns, agresszív)	12	9	37	22
c. Társadalmi változás értékei (pl. modernista, tradicionális)	74	33	65	20
2. Ideológiák (pl. liberalizmus)	149	88	146	85
3. Hatalomhoz való viszony	85	67	74	85
a. Kormányzati forma (pl. diktatúra, demokrácia)	14	32	30	40
b. Kormányhoz való viszony: ellenzék - hatalom	51	16	37	15
c. Rendszerhez való viszony (pl. régi rendszer, kapitalizmus)	20	21	7	20
4. Pártok (PNL, SZDSZ)	16	14	16	7
5. Gazdaság (pl. piac, magas adók)	28	30	39	66
6. Érdekek (pl. munkás, gazdagok, lakosság)	20	12	10	-
7. Nemzetközi viszonylat (pl. EU párti)	-	1	2	3
8. Általános értékelés: jó - rossz	40	19	34	10
9. Egyéb	39	16	31	24
összesen	507	378	468	360

           

A magyar és a román válaszolók a bal-jobb megkülönböztetést elsősorban ideológiai és értékdimenzióban értelmezik. Ezen belül az ideológiai dimenzió a magyarok számára fontosabb, válaszaik közel 1/3-át ide soroltuk. Fontosnak tűnik még a hatalomhoz való viszony dimenziója, valamint a gazdaság.

            Vegyük sorra, hogy a válaszadók hogyan jellemzik a bal és jobboldalt dimenziónként.

            Általános értékek tekintetében a baloldallal a magyarok és a románok is nagy számban asszociálták az egyenlőséget és a szociális jogokat. A románoknál kisebb esetszámmal jelenik meg a szolidaritás, valamint a klasszikus szabadságjogok hiánya. A jobboldalhoz a románok társítanak nagyobb arányban általános értékeket, nevezetesen a szabadságot, illetve a klasszikus szabadságjogokat. Ezek a magyarok esetén nem jelennek meg markánsan. Mindkét mintában jelen van az igazsággal való asszociáció.

            Attitűdök (tulajdonságok) terén a magyarok és a románok eltérően ítélik meg a úgy a bal, mind a jobb oldalt. A magyarok szerint a baloldaliak nonkonformisták és toleránsak, szemben a hatalomelvű, intoleráns és agresszív jobboldallal. A jobboldal - intolerancia képzettársítás Magyarországon is magas esetszámmal szokott megjelenni (Simon 1999) A románok szerint a baloldaliak zártak és visszafogottak, míg a jobboldaliak racionálisak, pragmatikusak és toleránsak.

            A társadalmi haladás értékei jelentik az első inkonzisztens dimenziót. Mindkét minta esetén ugyanakkora és meglehetősen nagy esetszámmal jelent meg a tradicionális illetve a konzervatív kifejezést úgy a bal mint a jobb oldalon. Mannheim Károly tanácsát figyelmen kívül hagyva, [31] összevontuk e kategóriákat és nem az ideológia, hanem a társadalmi változás értékei címszó alá helyeztük. Ezzel épp a kifejezés tisztázatlanságát érzékeltetjük. Egyesek számára ugyanis nyilvánvalóan az európai politikai gondolkodásban használt terminust jelenti. Gondot okoz azonban, hogy Romániában a "régi" intézmények a szocialista múlt örökségét is jelentik. Ennek védelme is minősülhet konzervatívnak, változásellenesség értelemben. Itt azt kell kiemelni, hogy a kontinuitást, az evolúciós fejlődést nélkülöző poszt-szocialista régióban, a poszt-totalitariánus Romániában pedig különösképpen a fogalom problematikus. Meg kell említenünk, hogy nem arról van szó, hogy a román gondolkodás nem termelte volna ki a modern értelemben konzervatív irányzatot. Ennek legmarkánsabb képviselője Titu Maiorescu és a Junimea elnevezésű periodika volt. Maiorescu az ország mintakövető modernizációjáról fogalmazta meg igen kifinomult (és nem modernizációellenes) kritikáját. A román konzervatív hagyomány szintén magáénak vallhatja Eminescut, mint esszéírót és publicistát. Az ő konzervativizmusa azonban problematikusabb, már az autochtonista nacionalizmus kevésbé termékeny mezejére vezet.

            Az ideológiai dimenzióban is inkonzisztenciába ütközünk. Először is a nacionalizmus mindkét almintában markánsan megjelenik úgy jobb, mind bal oldalon. Meg kell jegyeznünk, hogy a jobboldalon való említése valamivel gyakoribb. Itt az előzőekben már említett problémáról van szó, hogy Romániában a kommunista diktatúrához ultranacionalizmus párosult. A nacionalista retorikát 1989 után a posztkommunista baloldali pártok is előszeretettel alkalmazták. A jobboldali Nemzeti Liberális Párt, valamint a Demokratikus Konvenció helyenként kifejezett a nacionalizmus ellen lépett fel. A magyarok esetén a jobboldalon a nacionalista mellett nagy esetszámmal jelenik meg a nemzeti is. A helyenként a bal helyenként a jobb oldallal társított román a magyarok egyértelműen pejoratív jelzővel illetik, míg a jobboldalon megjelenő magyar nacionalizmust a kevésbé elítélő nemzeti címkével látják el. A románok esetén e szemantikai megkülönböztetés nem jelenik meg, mivel a nemzeti és nacionalista megjelölésére egyaránt a "nationalist" kifejezést használja. Péter László az eredményeket látva olyan értelmezési keretet javasolt, ahol a jobb-bal mellett a szélsőséges-nem szélsőséges kategóriák is megjelennek. Szerinte a nacionalizmust illetve a Nagy Románia Pártot e tengelyen értelmezik a választók. Körösényi értelmezési keretében továbbgondolva tulajdonképpen annyit mondhatunk, hogy a román politikai mezőben a verseny nem egy-dimenziós és nem is redukálható a bal-jobb skálára:

 

1. ábra. A román parlamenti pártok két dimenzióban (Péter László javaslata)

 

A magyarok esetén a liberalizmus bal-jobb skálán elfoglalt helye sem egyértelmű. A románoknál ez kizárólag jobboldalon jelenik meg. Ennek magyarázata a romániai (PNL) és a magyarországi (SZDSZ) liberális pártok a politikai rendszeren belüli eltérő pozíciójára utal. [32] A liberalizmus románoknál, szintén jobboldalon kozmopolitizmussal és individualizmussal egészül ki. A kozmopolitizmus a magyarok szerint balos jellemvonás (vagy ideológia). A kommunista, szocialista, és szociáldemokrata ideológia egyértelműen balra, a fasizmus pedig jobbra került. A magyarok esetén megjelenik még a jobb jellemzésében a rasszista-xenofób, a keresztény és a polgári jellemző. A keresztény eszme a románok esetén egyetlen-egyszer sem vetődött fel, aminek okáról már szóltunk. A polgári esetén pedig egy jól ismert magyarországi diskurzus visszatükröződéséről van szó. A románok viszonylag nagy számban használták a baloldalra a populizmus kifejezést.

                Kormányzati formák terén a baloldalt mindkét alminta hajlamos a diktatúrával illetve a centralizációval azonosítani. Ennél sokkal nagyobb esetszámmal jelenik meg a jobboldal-demokrácia képzettársítás. Vagyis ha a baloldalt és a diktatúrát csökkenő mértékben húzzák is egy kaptafára a jobboldal, mint demokratikus oldal megnevezése fennmarad. (A diskurzus, ami jobboldalban (CDR), a demokrácia letéteményesét látta 1996-ig az akkori ellenzéki sajtóban, valamint az értelmiségi beszédmódban általános volt.) A bal a centralizációt, a jobb pedig a decentralizációt jelenti. Erről is szóltam már az előbbiekben.

A románoknál és a magyaroknál egyaránt él az a meggyőződés, hogy a baloldal az ellenzék, a jobb pedig a kormánypárt megnevezésére szolgál. A magyaroknál az ilyen típusú magyarázatok aránya magasabb nyilván, mert az adatfelvétel épp a magyar választási kampány ideje alatt zajlott, amikor a jobboldali kormánypártot a baloldali ellenzék hívta ki.        Megjelenik a bal, mint régi rendszer (szocializmus) vs. jobb, mint kapitalizmus megkülönböztetés is.

            A pártokat tekintve mindkét minta viszonylag nagy számban említette a Szociáldemokrata Pártot (PSD) a bal, valamint a liberálisokat (PNL) és a parasztpártiakat (PNTCD) a jobboldalon. Ugyanitt jelenik meg a jobboldaliságát nevében hordozó, viszonylag jelentéktelen Jobboldali Erők Szövetsége (UFD), valamint a magyarok válaszaiban az RMDSZ. A Nagyrománia Párt (PRM) a magyarok válaszaiban jelenik meg, mégpedig pont ugyanakkora esetszámmal bal és jobb oldalon. Ez a párt is egy olyan elem, amint azt már láthattuk, amivel a bal-jobb skála nem tud mit kezdeni. A magyarok esetén az eddigieknél kisebb esetszámmal megjelennek a magyarországi pártok is, mégpedig az SZDSZ és az MSZP bal, a FIDESZ, a MIÉP és a KDNP jobb oldalon. Ez csupán azt a nyilvánvaló tényt mutatja, hogy a romániai magyarok a bal-jobb skálát egyszerre két politikai struktúrában való orientációra használják. Ugyanakkor alá kell húznunk, hogy az is fontos törésvonal lehet a magyar célpopuláción belül, hogy a jobb-bal skála inkább a román vagy inkább a magyar politikai mezőben való orientációt szolgálja.

            A gazdasági szférában baloldalon egyértelműen kirajzolódik részben a szocialista gazdaságirányítás: redisztribúció, állami beavatkozás, államosítás, részben pedig a gradualista reformpolitika: lassú reformok, külföldi kölcsönök. A jobboldalt válaszadóink a neoliberális gazdaságszervezéssel: piac, magántulajdon, verseny, minimális állam és ennek vélelmezett hatásaival: munkanélküliség, társadalmi rétegződés asszociálták

            Az érdekek terén, baloldalon a munkásság, a tömegek illetve a közösség szavak jelennek meg, jobb oldalon az egyén, a felső és középosztályok, valamint a magyarok esetén a dzsentri. Ez utóbbi kifejezés arra hívja fel a figyelmet, hogy a bal-jobb értelmezésnek egészen távoli társadalomtörténeti rétegei is előbukkanhatnak.

            Külpolitikai viszonylatban igen kis esetszámmal és csak a románoknál jelenik meg, hogy a bal inkább Kelet (Oroszország, stb.), míg a jobb Nyugat (EU, NATO stb.)  fele orientálódik.

            Egyéb viszonylag nagy esetszámmal kapcsolódó fogalmak a baloldal esetén a környezetvédelem és az ortodoxia voltak, mindkettő a magyarok esetében. A románok a jobboldalhoz rendet asszociálnak.

 

Összefoglalva mindezt úgy vélem elég jól megközelíthetjük, hogy mit jelent a bal és a jobboldal értelme a kolozsvári egyetemisták számára. A románok esetében ha a fenti dimenziókat összeolvassuk a jobboldal esetén egy igen markáns körvonalazódó liberális alternatíva körvonalazódik, amelyben fontos értékek az egyéni szabadságjogok, a professzionalizmus és a ráció. Társadalmi kérdésekben tolerancia, individualizmus és kozmopolitizmus jellemzi. Gazdaságpolitikájában pedig neoliberális. A diákok mindezt könnyen asszociálják a szabadsággal és a demokráciával. A román pártok közül (egyébként nem csak a diákok fejében, hanem a román parlamentben is) a nemzeti liberális párt képviseli ezt az alternatívát. Jobboldali uralmához hozzájárul, hogy Romániában és ortodox környezetben általában nem tudott nyugati értelemben vett kereszténydemokrácia kialakulni.

Baloldalon ezzel szemben egy szocialista-szociáldemokrata alternatívát találunk, amely erősen asszociálódik a múlt rendszerhez, mégpedig mint az előzőekben említettük a decemberi eseményekhez való viszonyon keresztül, amit a lakosság egy része a kommunista hatalomátmentés narratívájában értelmez. Értékei az egyenlőség és a szociális jogok, aminek biztosítása érdekében hajlandó az intervenciós gazdaságpolitikára és a piaci reformok késleltetésére. A centralizáció híve, szándékai szerint elsősorban az átalakulás veszteseit, a munkásokat, az "egyszerű embereket" képviseli.

Mindezzel azonban a gond: a bal-jobb skála nem képes olyan a román társadalomban igen reális törésvonalként jelentkező nacionalizmus kezelésre. Hasonlóképpen kilóg a rendszerből (némiképp illegitim) a legutóbbi választásokon 20 százalékot szerzett Nagyrománia Párt (PRM). Mindebből arra következtethetünk, hogy a bal-jobb skála a politikai élet rendezésére való használata mindenképpen jogosult, de kizárólagossága némiképp "kozmetikázza" a román politikai valóságot, mintegy kifelejtve a "csúf dolgokat", nevezetesen, hogy a román politikai rendszerben a bal-jobb mellett igen fajsúlyosan jelentkezik a szélsőséges (nacionalista) - nem szélsőséges törésvonal. Ez nem pedig nem vetíthető rá a bal-jobb skálára.

A magyarok képzettársításaira mindaz, amit eddig elmondtunk igaz, már csak azért is mert politikai kultúrájuk részben a románokéval egyazon folyamatok terméke. Esetükben azonban a Magyarország fele való párhuzamos orientáció jelenik meg plusz, módosító tényezőként. Ez megszünteti az előbb bemutatott liberalizmus jobboldallal való asszociációjának kizárólagosságát és helyenként újabb ellentmondó képzeteket hív életre. A nacionalizmus mellett a liberalizmusnak sincs konszenzualis értéke a bal-jobb skálán. Amellett, hogy a liberalizmus baloldalon is feltűnik jobboldalon maradt része mellé olyan ideológiák kerülnek, mint a kereszténység és a "polgári" eszme. Ezek pedig "eredeti kontextusukban" (mármint ahonnan válaszadóink átvették) nem kimondottan itt helyezkedtek el. Vagyis a bal-jobb skálán való eligazodást a kolozsvári magyar egyetemisták számára a romániai működési zavarok mellett még "különböző sémák" egymásra csúszása is nehezíti.

 

7.1. Összefoglalás

Almond és Verba szerint a politikai kultúra a politikai objektumokkal szembeni egyéni beállítódások eredője. Ezek alapján egy mátrixot tölthetünk ki egy népességet jellemző hiteles adatokkal. Kutatásunkban részben ebből a koncepcióból indulunk ki. A "politikai kultúra-mátrix" következő elemeire koncentrálunk:

- demokráciához való viszony, a demokrácia támogatottsága a lakosság (fiatalok) különböző csoportjaiban.

-  konkrét (köz)intézményekhez való viszony

-  demokrácia-értelmezések.

- törésvonalak a román politikai mezőben és ezek lakossági észlelése. A jobb és baloldal értelmezése és használhatósága a politikai mezőn belüli orientációban.

- politikai és közéleti cselekvés.

- az etnicitás szerepe a közéleti cselekvésben

Különös figyelmet fordítunk a fragmantáltság versus homogenizáltság problémakörének, mivel előzetes hipotézieink szerint a fiatal korosztályokat vizsgálva Románia - a társadalmi polarizációval párhuzamosan - a politikai fragmentáció irányába halad.

Egy másik értelmezés szerint a politikai kultúrát nem az egyéni beállítódásokban kell keresnünk, hanem egy közösség kollektív tudáskészletében. E szerint a politikai kultúra a közösen osztott kulturális, magatartásbeli mintákat, konfliktuskeresési stratégiákat jelenti. Az ilyen típusú felvetések azzal érvelnek, hogy a politikummal szembeni beállítódásokat soha nem pusztán az egyéni tapasztalat alakítja, hanem az egyrészt kollektíve nyer feldolgozást, másrészt befolyásolja nemzedékek alatt felhalmozódott és rétegesen egymásra rakódott közös tudás (kultúra). Részben magunk is egyetértek a felvetéssel. Véleményünk szerint a politikai kultúrát felfoghatjuk olyan tudásbeli, cselekvési vagy épp konfliktuskezelési tradíciónak, amelyből az egyén konkrét helyzetben szelektál. Vagyis azt szeretnénk kiemelni, hogy bár az egyén többféle beállítódást kialakíthat, ám sikerrel csak olyant, ami az adott kulturális kódrendszer része. A politikai kultúra mibenlétére adott válasz itt tehát csak részben lehet az népességre jellemző beállítódások megoszlása. Ezt bele kell helyezni abba az összefüggésrendszerbe, amelyen megszülettek.

A kutatás eredményeit két csoportba oszthatjuk. Egyrészt kísérletet tettünk a vizsgált csoportok beállítódásainak jellemzésére, másrészt ezt a román politika, valamint a politikai szociológia diskurzusainak a mezejébe igyekeztünk illeszteni. 

Tesztelni kívántuk a demokratikus átmenettel kapcsolatos különböző indíttatású hipotéziseit. Ezeket Simon és Bruszt  három csoportba sorolja. Ezek a gazdasági és strukturális és kulturális hipotézis-csoportok. A gazdasági hipotézisek tesztelése nem volt lehetséges a mi vizsgálati módszereinkkel. Annyit azonban mindenképpen elfogadtunk, hogy a piacgazdaság (gazdasági rend) és a demokrácia (politikai rend) támogatottsága nem választható el egymástól. A strukturális hipotézisekkel kapcsolatban elmondható, hogy a lakosság többsége Romániában támogatja a demokráciát. Nem található olyan jelentős demográfiai vagy társadalmi csoport, amely homogén módon elutasítaná a demokratikus berendezkedést. Ugyanakkor generációs bontásban feltételezhető olyan ifjúsági csoportok megjelenése, amelyek elégedetlenek az aktuális renddel. E tekintetben a fiatal népesség polarizálódását prognosztizálhatjuk (vesztesek és nyertesek).

A demokráciaértelmezésekkel kapcsolatban a lakosság egyes csoportjainál regiszterváltás tapasztalható az 1990-es állapothoz képest, amikor a demokráciáról egyfajta várakozó-normatív dimenzióban gondolkodtak. Ez a normatív tartalom jószerével kiürült. Nem igaz ez olyan csoportokra, amelyek a demokratikus berendezkedés intézményes lehetőségeit fokozottan ki tudták használni. Az általunk fókuszba állított egyetemisták ilyenek.

A bal-jobb megkülönböztetés Romániában mindenképpen egy használható politikai orientációs séma, azonban nem képes az összes mezőn belüli ideológiai törésvonal leképezésére, illetve jelentése a különböző diskurzusokban eltérő. A népesség tekintetében ezek sokszor egymásra csúsznak.

A közéleti-politikai cselekvés és az etnicitás között szoros összefüggés van. Ennek vizsgálat csakis egy a politikai kultúrára vonatkozó deskriptív -és nem preskriptív - paradigmában képzelhető el.

 

Hivatkozott irodalom:

Almond, Gabriel - Verba, Sidney (1963): The Civic Cuture, Princeton, (magyarul: A politikai kultúra (részletek), Szofi 1997/1,2)

Balogh László (2002) Románia története, Aula

Bárdi Nándor - Kovács Éva - Misovicz Tibor (2002): Politikai attitűdök, nemzeti önképek az erdélyi magyarság körében, Magyar Kisebbség 2002/1

Brunner-Conze-Kosselleck (2001) A demokrácia, Jószöveg: 110

Bruszt-Simon (1992): "A nagy átmenet" Politikatudományi Szemle 1992/1

Civil Fórum 2000, Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány, Kolozsvár 2001

Czeslaw, Milosz (1989): A mi Európánk In. Századvég különszám: Kell-e nekünk Európa.

Csata Zsombor - Magyari Tivadar - Veres Valér (2002) Gyorsjelentés, Nemzeti Ifjúságkutató Intézet

Dahrendorf, Ralph (1990): Reflections on the Revolutions in Europe, Random House, London.

Dan Dungaciu (2000): Constiinta etnica, constiinta civica si integrare europeana in. Starea societatii romane dupa 10 ani de ternzitie (Badescu - Zamfir - Zamfir -coord.- ), Expert

Dancsi Katalin (2001): Kelet-Európa helye szövegek térképén, Replika 43-44 szám.

Ely, John F.-Stoica, Catalin Augustin: Tíz évvel az űr kitöltése után Régió 2001/1

Foucault (2001): A szexualitás története III., Atlantisz

Gábor Kálmán (1992): A középiskolát végzettek középosztályosodása. In Civilizációs korszakváltás és ifjúság, Szociológiai Műhely, Szeged

Gabriel, Oskar W. (1997): Politikai beállítódás és politikai kultúra, Szofi 1997/1,2

Heath, Anthony - Evans, Geoffrey - Marginean, Ioan (1994): Clasa sociala si politica in Europa de Est (Osztály-hovatartozás és politika Kelet-Európában), Revista de Cercetari Sociale 1994/2

Huntington, S. P. (1999): A civilzációk összecsapása és a világrend átalakulása, Európa

Ioan Marginean (1999): Suportul populatiei pentru democratie (A demokrácia lakossági támogatottsága), Sociologia Romaneasca 1999/2

Kiss Tamás (2000): Ifjúsági életszakasz és jövőstratégiák észak-erdélyi nagyvárosi középiskolások körében. In Veres (szerk) Nemzeti vagy nemzedéki integráció, Limes-Új Mandátum

Konrád György - Szelényi Iván (1989): Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz, Gondolat

Körösényi András (1993): Bal-jobb. Az európai és a magyar politikai paletta.  Politikatudományi Szemle 1993/3

Körösényi András (1997): Politikai kultúra Magyarországon, Szofi 1997/1,2

Kuczi (1992): Szociológia ideológia, közbeszéd In. Valóság '70, Scientia Humana

Kuhn, Thomas (1999): A tudományos forradalmak szerkezete .Osiris

Kundera, Milan (1984): The Tragedy of Central Europe In. New York Review of Books 26.04.1984

Mannheim Károly (1994): Konzervativizmus, Cserépfalvi

Molnár Gusztáv (1997): Problema transilvana (Az erdélyi kérdés) Altera 8.szám.

Molnár Gusztáv (2000): "Premodern" provincia, Beszélő 2000 szept-okt

Péter László (2002): Az aranykorszak örökösei? A politikai szellem fenomenológiája. Szociológiai tanulmány a romániai átmenetről a BBTE diákjainak példáján, Web/ 10.szám: 16

Sabina Fati (1998): "Decentralizare sau criza prin fragmentare " (Decentralizáció vagy fragmentációs válság), Altera  8.

Simon (1995): Mit jelent a demokrácia a magyarok számára?, Politikatudományi Szemle 1995/1

Simon János (1996): A demokrácia értelmezése a posztkommunista országokban, Szociológiai Szemle 1996/1

Simon János (1999): Két lábon álló demokrácia, avagy mit jelent a politikai elit számára a baloldal és a jobboldal? Szociológiai Szemle 1999/2

Süle Andrea (1990) Románia politikatörténete. In. Hunya Gábor (szerk.) Románia gazdaság és politikatörténete, Atlantisz

Szabó-Örkény (1998): Tizenévesek állampolgári kultúrája, Minoritás

Szűcs Jenő (1991): Vázlat Európa három történeti régiójáról. In. Bibó emlékkönyv I. kötet 161-219.

Voicu, Madalina (2001): Modernitate religioasa in Romania (Modern vallásosság Romániában), Socioligia Romaneasca 2001/1-4

Zamfir, Catalin (2001): Politica sociala in Romania is tranzitie (Romániai szociálpolitika az átmenetben). In Badescu-Zamfir-Zamfir (szerk) - Starea societatii romanesti dupa 10 ani de tranzitie (A román társadalom helyzete 10 év átmenet után), Expert.